A Tiborcz-banda etetésére vettek fel bődületes hitelt Orbánék

Soha nem elég.

Az Orbán-kormánynak nincs más lehetősége, mint a kínai egymilliárd eurós hitel. Orbán Viktorék elhibázott intézkedései miatt ugyanis az EU-s pénzek nem jönnek. A már felvett nemzetközi hitelek kamatai pedig egyre magasabbak lesznek – mondta a KlikkTV-nek Mellár Tamás.

A kínai hitelből etetik a NER-lovagokat Orbánék

Mellár Tamás országgyűlési képviselő, közgazdász arról Orbánék legújabb, őrült hitelfelvételéről beszélt. Megírtuk, hogy

a kormány egymilliárd euró (400 milliárd forint) kínai hitelt vett fel.

„Ez a hitel beruházási célokat szolgál, az én olvasatomban ez szabadfelhasználású. Azaz a magyar állam döntheti el, mire használja.

Az alapvető cél, hogy a nagyon éhessé vált NER-lovagokat próbálják megetetni.

Mert az utóbbi időszakban nagyon elfogyott ez az összeg, és ez a vállalkozói kör csak akkor tud megélni, hogyha vannak állami beruházások, megrendelések, mert a világpiacon nem versenyképesek, nem tudnak oda kijutni”

– mondta el a közgazdász.

A kínai hitelek mindig veszélyesek

Olyan konstrukciók, amely kedvezőtlenek,

gyorsan vissza kell fizetni, magas kamatlábak mellett.

Ha pedig nem tudjuk visszafizetni, annak súlyos következményei lesznek

– foglalta össze Mellár.

A közgazdász szerint a magyar költségvetésnek nemcsak az a baja, hogy folyamatosan deficites, hanem az is, hogy a pénzek elköltése önkényes.

Bármikor változtatnak a költségvetésen, hiszen a rendeleti kormányzás erre is jó.

„A költségvetés nem arról szól, hogy a magyar társadalom valódi többségét jelentő képviselők eldöntik, hogy mire is kellenének a szűkös források”

– fogalmazott.

Év végére ismét elszáll az infláció

Mellár elmondta, hogy

a bolti árak félelmetesen megnőttek az elmúlt időszakban,

különösen az általános fogyasztási cikkeket tekintve.

„Hiába van most 3,7 százalék körüli infláció, vannak olyan termékcsoportok az élelmiszereknél, ahol továbbra is viszonylag magas növekedés van. A szolgáltatásoknál pedig továbbra is 10 százalék fölötti infláció van és ez erőteljesen érinti az átlagembereket.

Nem lehet mondani, hogy túl vagyunk az egész inflációs dolgon”

– tette hozzá.

Ilyen államháztartási hiány és ilyen költségvetési körülmények között – azt is bekalkulálva, hogy a magyar gazdaság igen gyengén teljesít – azt gondolom, hogy az infláció nem fog csökkenni az év hátralévő részében.

Nem állunk be a 3 százalékos szintre, ami a Magyar Nemzeti Bank (MNB) célértéke – szögezte le a közgazdász.

„Én azt gondolom, hogy 4-5, de még 6 százalék is lehet az év vége felé az infláció mértéke”

– mondta.

.

Valódi Hírek