DK: Már a Mol-vezér is beismerte, hogy az emberekre terhelik át a különadókat

A benzin és a gázolaj ára az egekben jár.

„Nincs olyan, hogy egy adó nem épül be az árakba”

– írta Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója a Mandineren megjelenő publicisztikájában. Ezzel már ő is beismerte, hogy a kormány nem a multikkal, hanem az emberekkel fizetetti meg a megszorításokat – mutatott rá Kálmán Olga lapunkhoz is eljuttatott friss közleményében.

Hangsúlyozta, a Demokratikus Koalíció szerint

megszorítások helyett valódi szociáldemokrata politikára van szükség.

A régióban sehol máshol nem olyan drága a benzin a fizetésekhez képest, mint nálunk, ami miatt sokak számára már egy tankolás is megfizethetetlen.

A magyar kormány nem az emberek jólétén, hanem a teljes kizsigerelésén dolgozik.

Azon, hogy a gürcölő milliók utolsó forintjait is elvegye a megszorításokkal – fogalmazott a DK frakciószóvivője.

„Ezért képviseljük mi a szociáldemokrata politikát: úgy gondoljuk, hogy aki tisztességgel dolgozik vagy végigdolgozta az életét, annak jár a tisztességes megélhetés.

Abban az országban, ahol ez nem teljesül, ott a kormány nem az embereket képviseli”

– emelte ki Kálmán Olga.

Hernádi Zsolt ízekre cincálta Orbánék veszélyes gazdaságpolitikáját

A Mol-vezér írásában a Magyarországon egykor állomásozó szovjet alakulatokhoz hasonlította az Orbán-kormány különadóit.

„A különadó porondon tartása a csengőfrászt hozta rám”

– fogalmazott Hernádi.

„De most úgy látszik, megszaladtunk. Kiskereskedelmi, tranzakciós, devizaváltási, bank-, gyógyszergyártói, extraprofitadó és a többi. Se szeri se száma a különadóknak. Tizennégy olyan adónem van, ami az utóbbi két évben jött létre. Hova lett a kiszámítható adórendszer?”

– vetette fel.

Kritikus hangvételű írásáról >>ITT<< olvashatsz részletesebben.

Mi a helyzet a benzin és a gázolaj árával?

A holtankoljak.hu közleménye szerint legutóbb július 20-án változtak az árak, csökkenést tapasztalhattak a közlekedők. Jelenleg az alábbi árakkal találkozhatunk a hazai töltőállomásokon:

95-ös benzin: 614 forint/liter

Gázolaj: 621 forint/liter

Rossz hír ez az autósoknak, hosszú ideje nem lehet 600 forint alatt egy litert tankolni. Magyarországon rengeteg terhet rónak a kereskedőkre az adók, így nem is érdemes összehasonlítani a hazai üzemanyagárakat a régiós szinttel. Erre Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke hívta fel a figyelmet nemrég a Spirit FM-en.

Kapcsolódó:

Visszanyalt Nagy Márton fagyija: Csúnya következménye lett az ukázok osztogatásának (+videó)

Valódi Hírek