Valami készül? Ellepték a rendőrök Pest egyik szegletét

A Forma-1 Magyar Nagydíjára özönlenek a látogatók.

Folyamatos a fokozott rendőri jelenlét Mogyoród térségében a péntek reggel megkezdődött Formula-1-es Magyar Nagydíj versenyhétvégéjén – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a hatóság weboldalán.

Mint írták, a rendezvényre sokan érkeznek az elkövetkezendő napokban, emiatt az M3-as autópálya irányából Mogyoródra, de nem a Hungaroringre tartó autósokat a rendőrség arra kéri, hogy lehetőség szerint Szada felé hajtsanak le a sztrádáról.

Azoknak a nézőknek, akiknek nem a versenypálya főbejárata közelében lévő helyre szól a jegyük, azt tanácsolták, hogy a Hungaroringet a 3-as főúton, Kerepes és Szilasliget felől közelítsék meg.

Az M0-s autóút irányából érkező autósoknak az M31-es autópálya, majd a 3-as főút vagy az M3-as autópálya útvonal használatát javasolták.

A hatóság emellett kéri, hogy a verseny helyszínére indulók előzetesen tájékozódjanak az aktuális közlekedési helyzetről, a pálya környékén lévő parkolók felé vezető utakon pedig vegyék figyelembe a rendőrök jelzéseit és a kihelyezett táblák útmutatásait.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrtábort állított fel a verseny idejére Mogyoródon, a pálya melletti parkolóban. A bejelentéseket a nap 24 órájában személyesen vagy telefonon is fogadják.

Az ideiglenes rendőrtábort a +36 30/150-8401-es és a +36/28 444-459-es telefonszámon lehet elérni – áll a friss közleményükben.

Kapcsolódó: Figyelmeztettek: Csütörtöktől jönnek az útlezárások, a feje tetejére áll a közlekedés

Lando Norris sisakja

Kézzel festett, Herendi megjelenésű sisakban áll a rajtvonalhoz a McLaren pilótája, Lando Norris a 2024-es Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Emlékezetes, hogy Norris tavaly az ünneplés hevében véletlenül eltörte a dobogó legfelső fokán álló Max Verstappen herendi porcelánból készült serlegét.

„A tavalyi esemény fantasztikus kimeneteleként most örömmel mutathatjuk be ezt a remek együttműködést. Ha az a díj nem törik el, most nem lennénk itt”

– idézte Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatójának szavait a vezess.hu. Mellesleg Norrisnak bemutatták a porcelánkészítés folyamatát Herenden.

„Szeretek mindenféle művészetet, annak ellenére, hogy nincs tehetségem hozzájuk, tudom értékelni. Sokszor elnézést kértem már a tavalyi nem szándékos esetért, de úgy éreztem, hogy emellett szeretnék valami maradandót is alkotni. Fontos, hogy egy versenyzőnek kifejező sisakja legyen, és ebben a helyzetben ez a lehető legkifejezőbb sisak”

– fogalmazott a versenyző, akinek egyedi sisakját a futam után elárverezik.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó:

Éppen a sikerüket ünnepelték a Magyar Nagydíjon a dobogósok, amikor nagyon kínos dolog történt

Valódi Hírek