Vélemény.
„A nép hősei azok, akik hordozzák az álmokat, amelyeket a nép maga nem mer megvalósítani. A nép gonosz démonjai pedig azok, akik hordozzák a valóságot, amellyel a nép maga nem mer szembenézni.” – Hans Vammen dán történész
Az 1800-as évek második felében vagyunk, a tordai vasútállomáson. Görgei Artúrt csoportokba verődve körülvették, hangosan szidalmazták, gyalázták, de ő ügyet sem vetett reájuk és nyugodtan várta a legközelebbi vonatot, amely azonban csak órák múlva érkezett. Az állomásfőnök figyelmeztette, hogy merényletet forralnak ellene s felajánlotta neki lakását a vonat érkezéséig. A tábornok azonban nem fogadta el. A nyílt állomáson az egyik falócára lefeküdt s a leggyanúsabb mozgás, a leggyűlölködőbb fenyegetések zajában elaludt. S akik az agyonverés szándékában gyülekeztek, megszégyenülten visszasompolyogtak.
És akkor ugorjunk előre 150 évet… 2009. március 21-én Budapesten valamivel 6 óra után Gyurcsány Ferenc kijött a székházból, ahol tüntetők hada gyalázkodva, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal, ordítozva várta. Azonban hiába nyitotta ki a testőre az ajtót, nem szállt be az autójába, hanem gyalog indult el a tömegben. Közben azonban egy tüntető homlokon köpte. Gyurcsány Ferenc ezt fáradt, közömbös mozdulattal letörölte. Majd mintha mi sem történt volna, odament a rá váró újságírókhoz nyilatkozni.
Mi a közös a két emberben? Látszólag semmi. És mégis. Az egyik katona volt, a 19.század legnagyobb magyar hadvezére, honvédelmi miniszter, vegyész, a laurinsav felfedezője. Pragmatikus, realista, az üres nemzeti demagógiával szemben cinikus és kritikus. A prágai egyetemen tanársegédként eltöltött évei után magyar kortársai számára idegennek, túlságosan ”nyugatos”-nak hat, a vitriolos, 20. századra hajazó megfogalmazásait magyar kortársai szinte nem is értik. Az állandó adósságban úszó apját még öregkorában is lumpnak tartotta, viszont az anyját imádta.
14 évesen ingyenes helyet kapott a tullni utásziskolában. Diákévei alatt mindvégig takargatta szegénységét, miközben szinte csak komiszkenyeret evett. Az anyagi nehézségek elől a tanulásba menekült. Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc számára egy soha meg nem vert hadsereget szervezett, majd amikor összeomláskor a politikusok többsége Törökországba menekült, ő itthon maradt és mentve az emberéleteket, az egyesült orosz-osztrák túlerő előtt letette a fegyvert.
Kortársai szemében bűne a fegyverletétel volt, valamint az a tény, hogy hiába kérte, hogy ő legyen az egyedüli áldozat – meghagyták az életét. Másfél éven keresztül a magyarok imádott hőse volt, azután viszont haláláig, 67 éven keresztül szinte élő halottként viselte a magyarok gyűlöletét, átkait, a bűnbak szerepét. Ahogy ő mondta: a hazaáruló rangot.
Kossuth Lajos és Görgei Artúr
A másik egy 21. századi üzletember, politikus, 2 évig miniszter, 6 évig miniszterelnök, majd pártelnök. Reál beállítottságú, számos matematika versenyen vesz részt, a természettudományok érdeklik. Tehetséges, de rossz családi helyzetű, vidéki diákként felvételt nyert a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumba. A gimnáziumi tanulmányokhoz szükséges tanszerek, ruhák árát – magát tizenhat évesnek kiadva – a pápai textilgyárban, nyári munkával, három műszakban dolgozva kereste meg. Anyját imádta, apját lumpnak tartotta.
Az üzleti életben sikeres volt, legnagyobb politikai ellenfele szerint a tárgyalóasztalnál „próbára teszi az ember képességeit”. Pragmatikus, realista, az üres nemzeti demagógiával szemben kritikus. Haladó gondolkodású, innovatív. Politikai pályája kezdetén fő célkitűzése a szocializmusból örökölt, elmaradott nagy ellátórendszerek (egészségügy, oktatás) megreformálása, autópályák, kollégiumok építése, az iskolai szegregáció és a felső tízezer közpénzen való újratermelődésének megszűntetése volt. Mániája a modern, nyitott, európai, demokratikus, hatékonyan működő Magyarország megteremtése. Bűne kortársai szemében az ún. őszödi beszéd, amelyet egy zárt körű munkaértekezleten, “csapatépítő tréningen” használt motivációs segédanyagként.
Mivel Széchenyi Istvánnak egyik zárt körben elmondott beszéde sem maradt fenn kiszivárogtatott hangfelvétel formájában, soha nem fogjuk megtudni, hogy Széchenyi vagy Gyurcsány ostorozta-e indulatosabban a semmittevés kompromisszumát, a szűk látókörű, kockázatot vállalni nem merészelő magyar politikai elitet, amelynek tagjait csak a saját utazási költségtérítése, illetve az érdekelte, hogy lesz-e helye a vármegyei önkormányzatban.
Pedig valószínűleg Széchenyinek sem volt könnyebb dolga, mint Gyurcsánynak, amikor a feudális gondolkodású főrendiházi kollégáit kellett arról meggyőznie, hogy az ország fővárosának legyen végre egy hídja, árvízmentesítsék a Tiszát és ne csak Angliában, hanem Magyarországon is legyen gázvilágítás. Hogy nincs más választás, mint a reform vagy a bukás. A végeredmény Gyurcsány számára a bukás lett.
Gyurcsány Ferenc 2007-ben
A baloldal reménysége, a 2006 áprilisáig a csodaváró tömegek által még ünnepelt Gyurcsány az őszödi beszédből kiragadott mondatoknak köszönhetően soha nem látott népharaggal találta magát szembe. Ez a népharag mára konzerválódott. Kezdetben csak a jobboldali közösség, néhány hónapja viszont a balliberális tábor jelentős része is az ő személyét teszi felelőssé a rendszerváltás utáni Magyarország összes kudarcáért, a közélet minden bajáért. Honnan is olyan ismerős ez? A párhuzamot csak az nem veszi észre, aki nem akarja.
Hogyan lett ebből a két emberből, Görgeiből és Gyurcsányból bűnbak? Miért éppen ők? Miért nem mások? Másfél évszázad választja el őket egymástól, de a helyszín, a nép, a főszereplők karaktere és a lejáratási mechanizmus folyamata ugyanaz. Mindkét embert a saját politikai riválisa sározza be. Tudatosan, politikai számításból, felelősség áthárításból, gerinctelenségből.
Görgeit Kossuth Lajos, Gyurcsányt Orbán Viktor.
A körülmények és az események mindkettőjük számára kedveznek a bűnbakképzéshez. A menekülő Kossuth Lajosnak kellett valaki, aki elég fajsúlyos ahhoz, hogy egyenrangú ellenlábasa lehessen. (Színtelen-szagtalan középszerű emberből soha, senki nem csinál nemzeti bűnbakot.) Kossuthnak kellett valaki, akinek besározásával elhitetheti a felelősséget soha nem vállaló magyar néppel, hogy a szabadságharc nem a magyarok gyengesége, nem az orosz-osztrák túlerő, hanem árulás miatt bukott el. És nem mellesleg akire rátolhatja saját, személyes felelősségét az általa eszkalált szabadságharc kudarcáért. Görgei árulónak való kikáltása Kossuth emigrációs politikájának alapját képezte és biztosította politikai karrierjének a kontinuitását.
A hatalomra ácsingozó Orbán Viktornak szintén kellett valaki, egy fajsúlyos ellenlábas, akiről elhihető, hogy veszélyt jelent, hogy folyamatosan ráront a nemzetére, hogy kormányon sem több, mint idegen megszálló. Valaki, akitől állandóan meg kell védeni a magyarságot. Csak Gyurcsány teljes eltaposása, leamortizálása garantálja számára a tartós és életfogytiglani hatalomban maradást.
Mind Görgei, mint Gyurcsány tökéletes alany volt a bűnbak szerepére. Mindketten látványos ellenpólusát adták annak az emocionális nemzeti pátosznak, amelyet Kossuth és Orbán képviselt. Kossuthal és Orbánnal lehet nemzeti kiválóságról, magyar szupremáciáról álmodni, Gyurcsánnyal és Görgeivel nem. Ők a kijózanító, rideg valósággal szembesítették a magyar népet, rámutatva a magyar karakter handicapjeire, miközben átvállalták a magyarság helyett és érdekében a népszerűtlen intézkedések végrehajtását. A magyarok szalmaláng természetét könyörtelenül, szinte provokatívan kigúnyoló Görgeit és a nyugati népek kiválóságát a magyarok számára állandó példaképül állító, hiperprogresszív Gyurcsányt látványosan lehetett vádolni hazaszeretet hiánnyal, a magyarok iránti közönnyel, érzéketlenséggel.
A tömegpszichózis pedig akkor is működött és most is működik. Kossuth és Orbán vádjai futótűzként terjedtek el a társadalom minden szegmensében. Kezdetben csak a számító, helyezkedő értelmiség, az aktuális trendhez és elvárásokhoz mindig alkalmazkodó médiamunkások, a megalkuvó elemzők és a saját magukat a bűnbak rovására fényező visszaemlékezők visszhangozták a vádakat. Majd következtek az elforduló “barátok”, az egyéni sérelmeket megbosszulni vágyó, féltékeny, egykori harcostársak. Tipikus, hogy Görgei ellen leghangosabban azok “szájaskodtak, akik távol a harctértől élvezték a dupla lénung kedvezményét”.
Azt meg látjuk, hogy Gyurcsány leginkább azoknak van útban, akik évek óta képtelenek önerőből egy 2 %-os pártot létrehozni és sikertelenségüket nem a saját tehetségtelenségükkel, hanem Gyurcsány létezésével magyarázzák. A vádakat végül megöröklik a félrevezetett utódok, a hiszékenyek, a tájékozatlanok, a tudatlanok, a félműveltek, akiket már gyerekkorban Görgeivel vagy Gyurcsánnyal ijesztgettek. Ők így együtt közösen zúdítják generációkon keresztül a bűnbakokra az igaztalan vádakat, a szennyet, saját életüknek minden nyomorát. Az egyetemes közvélemény nyomása alatt a bűnbakok melletti kiállást pedig még a tisztelőik sem merik vállalni, nehogy az erkölcsi bojkott rájuk is kiterjedjen.
Ez a magyar bűnbakképzés folyamata, ami szinte hungarikumnak tekinthető.
Gyurcsány Ferenc 2024-ben
És hogy milyenek a hétköznapok Magyarországon ronggyá tépett becsülettel? Hogy lehet itt bűnbakként boldogulni? Erről Görgei Artúr tudna mesélni, de sajnos lehet, hogy már Gyurcsány is. Milyen az, amikor a július 2-i komáromi lovasrohamban szerzett, még be sem gyógyult sebével a fején azt olvassa egy lipcsei újságban, hogy ő a semmirevalóság világtörténelmi szörnye? Vagy amikor kiteszik a kapujára Vörösmarty Átok című versét, melyben a Szózat szerzője azt kívánja neki, hogy “éljen nyomorból, kínból mindhalálig, s ha elhal verje meg a kárhozat.” Vagy amikor zsebében vasboxerrel kell elmennie az Akadémia nagygyűlésére előadást hallgatni, mert miután felismerik, elkezd zúgni a terem, hogy itt a hazaáruló? Milyen érzés az, amikor Visegrádra kiránduló diákok a fekete ruhás öregúr láttán hazaárulót kiabálnak? Vagy amikor egy anyuka kézenfogva vezetve a kisfiát rámutat a szembe jövő Görgeire: “Nézd kisfiam, ez az az ember, aki elárulta a hazát!”
És hogy ő maga ezt hogyan viselte? Keményen, büszkén, emelt fővel. De a tizenéves lányának írt levelében bevallja, hogy pokoli nehéz ezzel megbirkózni:
“És a nemzet engem elátkozott. Képzeld már most magadnak édes kislányom, hogy mamácskát például, mitől Isten őrizze valami nagy szerencsétlenség érné és ennek szándékos okozásával téged vádolna valaki, téged kislányom, ki oly gyöngéden, oly hűségesen szereted anyádat. Nemde haragra gyúlna ártatlan szíved, oly mértéktelen haragra a hamis vádlóval szemben, hogy képes lennél még a szemét is kivájni alávaló rágalmazódnak… De ha majdan maga édesanyád is ráállna a szörnyű vádra, haragra gyúlna mamácska ellen a szíved? Nem hiszem. De hiszem azt, hogy kétségbeesnél miatta. Íme ez az én saját szomorú helyzetem 1849 vége óta az engem elátkozó nemzettel szemben.”
Görgei a vele szembeni árulási vádat, a tömegpszichózist, a magyar nép szennyesének nevezi, hiszen a nép “csaknem a kegyeletnek egy bizonyos nemével fogadja még a legalávalóbb rágalmat is, valahányszor az én nevemet tűzik ki célul. E szennyest mosni azonban nektek alig áll tehetségtekben. Hagyjuk tehát unokáinkra”- írja egyik alkalommal öccsének. És ha az unokáknak még nem is, az ükunokáknak már sikerült végleg tisztára mosniuk a magyar nép szennyesét. 2019-ben, születésének 200. évfordulója alkalmából kiállítása nyílt a Nemzeti Múzeumban. A Budai Várban, a Fehérvári rondellán álló lovasszobrát nemrég restaurálták. A világosi fegyverletétel után 170 év kellett ahhoz, hogy az árulóból hős legyen.
Ha valaki szeretné megérteni a Görgei-kérdést, élőben visszanézni személyének leamortizálási folyamatát, hallgasson bele a mostani, 2024-es publicisztikákba, nyilatkozatokba, TV-interjúkba. Figyelje meg azt a keresztes hadjáratot, amit politikustársak, a rendszer médiamunkásai, korábbi szövetségesei Gyurcsány Ferenc ellen folytatnak. Döbbenetes végignézni, hogy alakul az új nemzeti szennyes, amelyben benne van Orbán, az őt követő jobboldali értelmiség, a gerincét teljesen elveszítő, Gyurcsányt megtagadó balliberális hangadó tábor, az utca megvezetett egyszerű embere, és azok az ún. ex-orbánisták, akik képtelenek szabadulni a fideszes janicsáképzőben beléjük égetett gyurcsányos thrillerektől. Ha nem szeretne a magyarság újabb szégyenfoltot ejteni saját becsületén, akkor tanuljon a Görgei-kérdésből, térjen észhez és fejezze be a Gyurcsány elleni keresztes hadjáratot!
Végül: mit tanácsolna vajon Görgei Gyurcsánynak? Hogyan kezelje a mindenért őt hibáztató eszelős hangadókat? Omoljon össze, vonuljon el sírva egy sarokba? Nem! Viselje méltósággal, és tetteivel, az életével bizonyítsa igazát. Mert – ahogy Görgei mondta az 1884-ben mellette nyilatkozatban kiálló 207 régi honvédnek:
”Bármily egyenetlen az egymással szembenálló két tábor számereje s bármily egyenetlenek a fegyverek is, melyekkel egymás ellen küzdenek, itt a meggyőződés, ott a vakhit, itt az adat és érv, ott a mende-monda és képzelődés, itt az egyenesség, ott a görbe út és a fondorlat, itt a szellem, ott a szenvedély, itt a kímélet, ott a féktelenség: élő hitem mégis, hogy a győzelem, nem ma, nem is honap, de végtére is a miénk, a mi táborunké lesz. Mert a mi jelszavunk ma is ugyanaz, mellyel ezelőtt harminchat évvel harcra keltünk: a nemzet becsülete és méltósága.”
(A szerző történész)
