Sumákolnak Lázárék? Furcsán reagáltak a DK repülőtéri botrányt érintő kérdésére

A DK országgyűlési képviselője kérdezte Lázár tárcáját a repülőtér, valamint a késések, járattörlések kapcsán.

Lázár János mit sumákol a repülőtér működését firtató kérdésben?

Oláh Lajos a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjeként írásbeli kérdéssel fordult a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumhoz, hogy végre kiderüljön: hány vizsgálatot folytatott le az Orbán-kormány az elmúlt hetekben a magyar nyaralók életét megkeserítő, sorozatos repülőjárat-törlések miatt?

Kapcsolódó: Mi történik a Ferihegyen? 38 órás késéssel indult el egy törökországi járat

A tárca válaszából kiderült, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 12 hatósági eljárást folytat a június 21-e és július 1-je közötti járatkésések kapcsán. Arra viszont nem volt hajlandó válaszolni a minisztérium, hogy ezt megelőzően hány eljárást indítottak a légitársaságok mulasztásai kapcsán – részletezte Oláh Lajos lapunkhoz is eljuttatott friss közleményében.

A Demokratikus Koalíció szerint elfogadhatatlan, hogy a légitársaságok semmibe veszik az utasok elemi érdekeit akkor, amikor már előre látható késések esetén sem tájékoztatják őket időben. Ráadásul ilyen esetekben szinte semmiféle szolgáltatást nem nyújtanak a várakozó embereknek – mutatott rá.

„A DK szerint szerint a magyarok sem érnek kevesebbet Európa többi népénél, nekünk is jár ugyanaz a minőség, mint másoknak.

Szociáldemokrataként mi az emberek, és nem a multik oldalán állunk.

Nem engedhetjük meg, hogy a magyaroknak a kormány gyenge szabályozásai és az áremelések miatt csak a silányabb szolgáltatások jussanak”

– hangsúlyozta Oláh Lajos.

Mi történt Budapesten?

Mint ismert, az elmúlt hetekben és napokban jelentőssé váltak a repülőjárat-késések. Méltatlan helyzetek, gyalázatos körülmények alakultak ki, amelyet családok és turisták százainak kellett elszenvedniük.

Kapcsolódó: Lehet még fokozni: Megdöbbentő, miért fog 15 órás késéssel felszállni a Ciprusra tartó gép Ferihegyről

Ráadásul a múlt csütörtökön késő este a debreceni repülőtér üzemeltetője bejelentette, hogy hibát észleltek a futópálya-ellenőrzés során. Így ideiglenesen be kell zárni a debreceni repülőteret.

„A hiba kijavítása – időjárási körülmények függvényében – legalább egy hetet igénybe fog venni”

– közölték.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó:

Mi történik a Ferihegyen? 38 órás késéssel indult el egy törökországi járat

Valódi Hírek