A DK keményen felkérdezte Pintért a kormány iskolaigazgatók elleni bosszúhadjárata miatt

Pintér Sándor tárcája sorra dobja vissza neves iskolák vezetőinek pályázatait, a DK kiakadt a lépéstől.

Bosszút áll az Orbán-kormány a tavalyi tanártüntetésekért és sztrájkokért. Sorozatban váltják le olyan nagy nevű, sikeres gimnáziumok igazgatóit, mint például a terézvárosi Kölcsey Ferenc Gimnázium, a kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium vagy a rákospalotai Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium – részletezte lapunkhoz is eljuttatott friss közleményében Arató Gergely.

Mint hangsúlyozta, az igazgatói pályázatok visszautasítása minden esetben a tantestület, a szülők és a diákok akarata ellenére történt. Az igazgatóváltások szakmai szempontból indokolhatatlanok. Nyilvánvaló a politikai cél: az alacsony bérek és a jogfosztás miatt tiltakozó pedagógusok megfélemlítése – mutatott rá a DK országgyűlési frakcióvezető-helyettese.

A Demokratikus Koalíció parlamenti írásbeli kérdést nyújt be az állami oktatásért felelős Pintér Sándor belügyminiszternek. A magyar emberek így végre választ kaphatnak arra, hogy összesen hány iskolában és milyen indoklással váltottak, illetve fognak leváltani iskolaigazgatókat a szeptemberi iskolakezdés előtt? – vetette fel a kérdést a DK politikusa.

„A DK nem fogja hagyni, hogy az Orbán-kormány bosszúja tönkretegye a megszorításokkal sújtott állami oktatás szinte utolsó, jól működő szigeteit, vagyis a sikeres gimnáziumokat.

Mi, szociáldemokraták azt valljuk, hogy minden egyes gyermeknek joga van az európai színvonalú, ingyenes állami oktatáshoz az ország minden pontján”

– emelte ki Arató Gergely.

Kapcsolódó:

Mi történt? Pintérék most döntöttek a neves intézményvezető megfúrásáról

Valódi Hírek