Beütött a krach: Hatalmas leépítéseket tervez a nemzetközi mamutcég

Az Unilever leépíti az európai alkalmazottak egyharmadát.

Az mindennapi fogyasztási cikkekre szakosodott mamutcég, az Unilever azt tervezi, hogy 2025 végéig leépíti európai állásainak egyharmadát – írta meg a BBC nyomán az economx.hu.

Költségcsökkentésbe kezd az Unilever

A nemzetközi mamutcég már márciusban bejelentette, hogy költségcsökkentést hajt végre, ami „házon belül” világszerte mintegy 7500 dolgozó állását érinti.

Az Unilever konzultációs folyamatot indít az európai leépítésben érintettekkel, és

a régióban mintegy 3200 munkahelyet szüntetnek meg.

„Tudatában vagyunk annak, hogy ezek a javaslatok jelentős aggodalmat okoznak a munkatársaink körében”

– írta a vállalat közleményében.

A változtatások annak a folyamatnak a részei, amelyek azt célozzák, hogy a cég ismét növekedhessen. Maga az átalakítás Hein Schumacher vezényletével zajlik, aki 2023-ban lett az Unilever vezérigazgatója, miután az utóbbi években meglehetősen rosszul a vállalat.

Elődje, Alan Jope ugyanis hagyta, hogy a vállalat portfóliója több mint 400 terméket tartalmazzon.

Ezért aztán nem tudtak a legjövedelmezőbb termékekre koncentrálni.

Nem tudni, hogy ez érinti-e a magyarországi gyárat

Ugyanakkor az egyelőre nem világos, hogy a tervezett létszámleépítés egész pontosan hol fog megvalósulni. Az Unilever ugyanis fontos

központi irodákkal rendelkezik Londonban és Rotterdamban is.

Az Egyesült Királyságban a vállalat Gloucestershire északkeleti részén jégkrémet gyárt. Az összes üzemével együtt Nagy-Britanniában összességében 6000 munkatársat foglalkoztat.

A nemzetközi mamutcég gyártja többek között a Dove szépségápolási márkát és a Persil mosószert.

A cég 1991 óta van jelen Magyarországon, Nyírbátorban és Veszprémben működik gyára. A veszprémi (Algida) jégkrémgyárban még a tengerentúlra is gyártanak Magnum jégkrémeket.

Nyírbátorban a háztartás-vegyipari gyárban folyékony mosó- és tisztítószereket, fertőtlenítőket és öblítőket gyártanak.

Az Unilever Magyarország több mint 1300 embert foglalkoztat.

(Kiemelt képünkön Hein Schumacher látható)

Valódi Hírek