Kiderült: Horror áron bérelnek budai luxusvillát az új orbánista ÁVO-nak

A Gellért-hegyről védik az ország szuverenitását.

Az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal 2024. január 1-jén kezdte meg működését, a több hónappal később indult honlapja szerint

a nemzeti szuverenitás ellen irányuló támadásokkal szembeni fellépés céljából.

Ehhez luxusvilla dukál, közpénzből

A hivatalt Lánczi Tamás vezeti, aki korábban dolgozott az Orbán-kormány helyettes államtitkáraként, kabinetfőnökként és újságíróként is.
Ha valakinek lett volna kétsége az elején, mára többen megtapasztalhatták, hogy inkább civil szervezetek, politikusok és a média egyes szereplői ellen használják az évi több milliárdnyi közpénzt.

Így „vizsgálatot” indítottak a Transparency International és az Átlátszó.hu nevű oknyomozó portál ellen, valamit elkezdték listázni a kormányzati befolyástól független – ők úgy hívják, hogy háborúpárti – lapokat is. Jelentésükbe több cikkével bekerült Nyugati Fény hírportál is.

Beszámoltunk arról is, hogy a Magyar Államkincstár adatai szerint februárban még „csak” 428,3 millió forintot irányoztak elő a hivatal költségvetésére. Egy hónappal később már 528,3 milliót, áprilisban pedig az összeg felugrott 2,45 milliárd forintra. A legfrissebb, májusi adatok szerint pedig már

több mint 4,1 milliárd forint a hivatal éves költségvetése.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal az idén több pénzből gazdálkodhat, mint a 130 munkatársat foglalkoztató Alkotmánybíróság, amelynek 3,4 milliárd forint az éves büdzséje.

Úgy tűnik van, mire költsék a milliárdokat, hiszen a nemzet szuverenitását nem lehet holmi vityillóból megvédeni,

luxusvillából viszont annál inkább…

Földi halandó be sem teheti a lábát

Ahogy arról beszámoltunk szerdán, Hadházy Ákos országgyűlési képviselő próbált dokumentumokat leadni a Szuvereitásvédelmi Hivatalban, így kívülről is megcsodálhatta a pazar épületet. Hadházy azután kereste meg fel a hivatalt, miután az nem válaszolt neki az orosz hekkertámadást firtató kérdéseire. Akkor a képviselő ezt írta Facebook-oldalán:

„Megkerestem a »Szuverenitásvédelmi« Hivatal épületét, mert több, mint egy hónapja egy mukkot sem válaszoltak a hivatalos beadványomra. Ami a szuverenitásunkat súlyosan sértő kiterjedt orosz hekkertámadásról és az ellenintézkedés elmaradásáról szól.

Csak egy papírt akartam tehát személyesen átadni. De ettől is elég idegesek lettek a biztonsági őrök és egyelőre bentről állítólag csak annyit üzent az »elnök úr«, hogy senkit ne engedjenek be az épületbe…

Akkor most egyelőre annyit tudok tenni, hogy megmutatom Önöknek ezt a gyönyörű, Gellért-hegyi villát. Ahonnan az Államvédelmi Hatóság fáradságos munkával készíti elő az ellenzék , a civil szervezetek és a független sajtó lejáratását és szervezi az ellenzék, a civil szervezetek és a független sajtó totális megfigyelését.”

Újságírók is lepattantak

Most a hvg.hu munkatársa látogattak el a Gellért-hegy oldalában lévő zöldövezeti villához. Ők sem jártak sikerrel, nem engedték be őket.

Mint írják: a Szuverenitásvédelmi Hivatal főhadiszállása egy

évente 59 millió forintért

bérelt budai villa, amelyet egy motoros szakszerviztől (!) bérelnek.

Nagy mozgást az épületnél nem láttak, beszámolójuk szerint csak egy valtonos biztonsági őrrel találkoztak.

Kacifántos tulajdoni és bérlői viszonyok

A földhivatal adatbázisából a portál lekérte a tulajdoni lapokat, ezekből kiderül, hogy

az ingatlan 1138 négyzetméteres,

azonban több kisebb egységre oszlik, vagyis lakások vannak benne. A teljes épület egyharmada Zana Ferenc és egy nő tulajdonában van, valamint Zana cége, a Dr. Motor Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. is tulajdonos volt korábban az egyik lakásban. A cég tevékenységi körébe nemrég került be a saját tulajdonú ingatlan bérbeadás.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal honapján szereplő adatok szerint a szervezet

évi 59 millióért

a Zana Ferenc kizárólagos tulajdonában lévő, Dr. Motor Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-től bérel ingatlant.

A korábbi bérleményük olcsóbb volt, „mindössze” 22 millióért béreltek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől ingatlant. A hvg.hu következtetése szerint lehet, hogy Zana Ferenc cégén, a Dr. Motoron keresztül adja ki a Sánc utcai épületben található lakásait a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak. De az is lehet, hogy a Dr. Motor neve alatt mégis van lakás az ingatlanban, csak még a tulajdoni lapokon nem vezették át. Ez magyarázatot adna a fennmaradó 736 négyzetméterre.

Valódi Hírek