A dán szélsőjobb is csatlakozott, megalakulhat Orbánék új frakciója az EP-ben

Megvan a szükséges hét párt a frakcióalakításhoz.

A szélsőjobboldali Dán Néppárt is csatlakozik az Orbán Viktor által alapított Patrióták Európáért nevű pártcsoporthoz az Európai Parlamentben (EP). Ezt Anders Vistisen, a párt végrehajtó bizottságának tagja, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője jelentette be szombaton az X-en.

Orbán EP-frakciója már hét pártot számlál

A Dán Néppárt eddig az EP-ben az Identitás és Demokrácia (ID) csoport tagja volt.

„Örömmel tekintünk az elé, hogy együtt dolgozhatunk régi szövetségeseinkkel az ID-ből, valamint új barátainkkal Spanyolországból, Csehországból és Magyarországról. Biztosak vagyunk abban, hogy a Patrióták Európáért lesz a harmadik legnagyobb pártcsoport az EP-ben, és

egyértelmű jelzést tudunk adni a föderalistáknak”

– írta Vistisen a közösségi portálon.

Június 30-án írták alá a megállapodást

Június 30-án, vasárnap írta alá Bécsben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Andrej Babiš, a cseh ANO elnöke és Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt elnöke a Patrióta kiáltványt, amely egy „új politikai szövetséget” kínál fel Európa nemzeteinek valamint szuverenista, patrióta pártjainak.

Kapcsolódó: Orbánnak sürgős dolga akadt: Vasárnap elhagyja az országot a miniszterelnök

A csatlakozó pártok az Európai Parlamentben önálló képviselőcsoportot hoznak létre. Az alapítók tervei szerint rövid időn belül a legnagyobb jobboldali EP-frakcióvá válnának – olvasható a közleményükben.

Pénteken a novemberi hollandiai választásokon győztes szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) vezetője, Geert Wilders jelentette be, hogy pártja csatlakozik a pártcsoporthoz. Hétfőn a portugál Chega párt jelezte, hogy belépne a frakcióba, majd a spanyol Vox nyilatkozott úgy, hogy csatlakozna a Patrióták Európáért pártcsaládhoz.

Az olasz Liga párt vezetője, Matteo Salvini pedig a csatlakozásról azt mondta, hogy „dolgoznak rajta”.

Valódi Hírek