Elmebaj: Orbán hosszú cikkben rontott neki a NATO-nak

Megvan az új ellenség?

Orbán Viktor magyar miniszterelnök véleménycikket közölt az amerikai Newsweek lap hasábjain, amelyben a kormányfő ezúttal a NATO-t pécézte ki magának. Az „utcai harcos” miniszterelnök arról írt a cikkében, hogy véleménye szerint a katonai szövetség eltávolodott eredeti céljától. Hiszen ő tudja.

Orbán szerint a NATO „a véget nem érő háborút szolgálja”

Orbán – hosszú és unalmas történelmi fejtegetéseket követően – arra a megállapításra jut, hogy

a NATO mára már nem a békét, hanem „a véget nem érő háborút szolgálja”.

A kormányfő figyelmeztetett is: szerinte a katonai szövetség ezen hozzáállása belülről bomlaszthatja meg a szervezetet, miközben külső támadástól nem is kéne tartania, hiszen a világ legerősebb katonai szövetségét senki nem fogja megtámadni – fejtegette a hadászati szakértővé előlépő Orbán Viktor.

Orbán nagyon belejött: vaskosat csúsztatott a cikkében

A doktor miniszterelnök dolgozatának végén örömmel nyugtázta: „hazánknak sikerült megegyeznie a NATO-val arról, hogy nem kell fegyvert szállítanunk, vagy pénzt adnunk Ukrajnának”. A Portfolio ezzel kapcsolatban beszámolójában megjegyezte:

a NATO-alapokmány ilyen kötelezettséget egyébként sem tartalmaz.

Néhány „apróságról” mégis megfeledkezett Orbán

Mint ismert, Orbán moszkvai látogatása után valósággal elszabadult a pokol: a világ meghatározó politikai szereplői egyöntetűen ítélték el az elvtelen magyar miniszterelnököt, amiért háborús bűnösökkel próbálna egyezkedni.

Orbán Viktor a NATO-t ekéző cikkében egyébkén nem tesz említést Vlagyimir Putyinról, de az agresszor Oroszországot sem említi meg, holott Orbán cikke sem készült volna el, ha Putyin nem indít katonai offenzívát a független Ukrajna ellen. Erről nem írt Orbán.

Kapcsolódó:

Máris befutott az üzenet az USA-ból: David Pressman durván kiosztotta a Putyin előtt csúszó-mászó Orbánt

Kitört a nemzetközi botrány: Súlyos lépést tesz az EU Magyarország ellen Orbán moszkvai útja miatt

Lebukott a miniszterelnök: Orbán hazudott Vlagyimir Putyinnak

Valódi Hírek