Kihúzta a gyufát Orbán Viktor: Csípős megjegyzést kapott az EU-s csúcs után

Brüsszel városában gyűltek össze az EU vezető politikusai, hogy döntsenek.

A küldetés teljesítve. A tagországok vezetői megválasztották az Európai Tanács következő elnökét. Megállapodtak az Európai Bizottság következő vezetőjének személyéről és kiválasztották az uniós főképviselőt a következő ötéves uniós intézményi ciklus idejére. Minderről Charles Michel, a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke tájékoztatta a nyilvánosságot Brüsszelben péntek hajnalban az MTI részletezése szerint.

Charles Michel, az uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a tagországok vezetői teljesítették feladatukat azzal is, hogy jóváhagyták a következő ötéves időszakra szóló stratégiai menetrendet. Az ugyanis irányt mutat a demokratikus értékek elmélyítésére, az európai versenyképesség erősítése, valamint a védelem és biztonság fokozására egyebek mellett a NATO-val való együttműködés és a külső határok megerősítése által.

Ursula von der Leyen kiemelte, megtiszteltetés számára, hogy csütörtökön az Európai Bizottság nevében aláírhatta az Európai Unió és Ukrajna között létrejött biztonsági kötelezettségvállalást. Emellett bemutatta a tagállami vezetőknek a G7-országok azon kezdeményezést, amely mintegy 50 milliárd dollárnyi hitelt irányozna elő Ukrajna számára.

„Együtt fogunk dolgozni a tagállamokkal, a G7-partnerekkel és Ukrajnával a szükséges jogszabályok megalkotásán, hogy még az év vége előtt biztosíthassuk Ukrajnának a megfelelő pénzeszközöket”

– fogalmazott.

Az uniós bizottság elnöke felhívta a figyelmet, hogy Európának fokoznia kell a védelmi kiadásait. Az EU összesített védelmi kiadásai 2019 és 2021 között ugyanis 20 százalékkal bővültek. Ugyanebben az időszakban Kína védelmi kiadásai csaknem 600, Oroszországé pedig közel 300 százalékkal emelkedtek.

Meglátása szerint a következő évtizedben mintegy 500 milliárd eurónyi védelmi beruházásra lesz szükség az EU-ban. A védelmi kiadások növelése a tagállamok pénzügyi hozzájárulásával lehetséges. Az Európai Unió Tanácsának asztalán van ugyanakkor egy új, saját forrásokról szóló javaslat is. Általa tovább lehet emelni a védelmi kiadásokra szánt pénzeszközöket – tette hozzá Ursula von der Leyen.

Kapcsolódó: Irgalmatlan haragra gerjedt Orbán Viktor: Most rúgta fel a brüsszeli asztalt

Megszólalt a francia elnök is

Emmanuel Macron francia elnök a csúcstalálkozót követően azt nyilatkozta, a tagállami vezetők által elfogadott stratégiai menetrend megerősíti, hogy Európának szuverénebbnek, egységesebbnek és erősebbnek kell lennie a geopolitika, a technológiák, az energetika és gazdaság területén.

Az uniós csúcsvezetők kiválasztásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, Ursula von der Leyen, António Costa és Kaja Kallas az elmúlt években bizonyította tudását, tapasztalatát. Együtt politikai és földrajzi egyensúlyt képviselnek az EU-n belül. Mindemellett lehetővé teszik az unió számára, hogy a stratégiai menetrend megvalósuljon – jegyezte meg.

Közölte továbbá, hogy ismét Thierry Bretont, a jelenlegi belső piacért felelős uniós biztost jelölné a következő Európai Bizottság tagjának, mert ehhez a munkához meglátása szerint neki vannak „megfelelő tapasztalatai és kvalitásai”.

Az EU és Ukrajna között létrejött biztonsági kötelezettségvállalásról szóló megállapodással kapcsolatban közölte, e támogatás nélkül Ukrajna nem lenne képes ellenállni az orosz támadásoknak.

A német kancellár is nyilatkozott az EU-csúcs kapcsán Brüsszel városában

Olaf Scholz német kancellár távozásakor azt mondta, a „noha nem teljesen egyhangúlag, de elsöprő támogatottsággal” kiválasztott uniós intézményi vezetők szavatolják a „jó munka” folytatását. Emellett biztosítják, hogy Európa jó helyzetben legyen az elkövetkező évek nagy kihívásokkal teli időszakaiban – fűzte hozzá.

Mint hangsúlyozta, biztos abban, hogy Ursula von der Leyen a július közepén esedékes szavazáson bizalmat kap az Európai Parlamentben.

A jóváhagyott stratégiai menetrenddel kapcsolatban azt mondta, a szöveg „lehetett volna ambiciózusabb is”. Ez egy jó dokumentum, de javítható – közölte. Németország többet szeretett volna elérni a versenyképesség, az európai tőkepiac fejlődése, a klímaproblémák és az ipar modernizációja terén – tette hozzá a német kancellár.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az X-en közzétett üzenetében azt írta, az Európai Néppárt (EPP), a szocialisták és a liberálisok által kidolgozott, az uniós csúcsvezetők személyéről szóló megállapodás „módszerében és tartalmában is hibás”.

Közölte, úgy döntött, hogy ezt a megállapodást nem támogatja az európaiak iránti tiszteletből és az európai parlamenti választások során kapott jelzések miatt.

„Továbbra is azon dolgozom, hogy Olaszország végre visszaszerezze azt a súlyt, amelyet megérdemel Európában”

– tette hozzá üzenetében az olasz miniszterelnök.

Az uniós csúcs záró sajtótájékoztatóján Alexander De Croo belga kormányfő azzal összefüggésben, hogy Belgium hétfőn átadja az Európai Unió Tanácsának féléves soros elnökségét Magyarországnak, újságírói kérdésre azt monda,

„az elnökség nem azt jelenti, hogy te vagy Európa főnöke.

Ezzel szemben azt jelenti, hogy te vagy abban a helyzetben, hogy kompromisszumot találj”.

Érdekes pozíció, legalább egyszer az életben – mondta De Croo. Hozzátette,

„tehát mindenképpen ajánlani tudom Orbán Viktornak„.

Hogyan szavazott Orbán az EU-s csúcson Brüsszelben?

A kormányfő

Ursula von der Leyen második ciklusa ellen szavazott,

tartózkodott Kaja Kallas megválasztása kapcsán, ugyanakkor támogatta António Costát – írta a Politico egy uniós diplomata részletezése alapján.

Kapcsolódó:

Váratlan fordulat: Nagy bajba került Orbán az EU-ban, a lengyelek is kikosarazták a magyar kormányfőt

Nincs vége: Fontos bejelentést tett az Európai Tanács elnöke kedd hajnalban

Valódi Hírek