Elárasztották Magyar Péter oldalát a csalódott rajongók, miután a bálványuk átverte őket a brüsszeli kiutazással

Kezdenek nyílni a szemek.

Bár a kampányban végig azt hazudta, hogy nem veszi fel az európai parlamenti mandátumát és a magyarországi pártépítő munkára fog koncentrálni, Magyar Péter az első adandó alkalommal átverte a benne hívő tömegeket.

Magyar természetesen az első perctől kezdve tudta, hogy ki akar menni Brüsszelbe, hiszen lételeme az állandó szereplés és fontoskodás, meg persze a 6 millió forintos fizetés és a kinti luxusélet is csábító, a NER-ben is ezt élvezte 14 éven keresztül.

A politikus ezért most a fideszes „nemzeti kozultációkat” megszégyenítő manipulált szavazással megerősítteti, hogy bár ő „nem szeretett volna”, de engedve a „népakarat” nyomásának, kimegy havi 6 millió forintért Brüsszelbe.

A szavaztató posztjában Magyar kizárólag pro-érveket sorol fel amellett, hogy miért kellene mégis kimennie az eddigi ígéreteivel szemben, tehát teljesen nyilvánvaló, hogy a kezdetektől ez volt a célja, csak valamiért rafináltnak gondolta magát azzal a taktikával, ha először megpróbálja rejtegetni a hataloméhségét a tömegek előtt. (lásd még első Partizán-interjú: „az viccnek is rossz, hogy én politikusnak álljak”).

Magyar Péter posztja alatt egyre gyűlnek a kommentek, amelyek arra szólítják fel a politikust, hogy tartsa magát az eredeti ígéretéhez, és maradjon itthon. Kezdenek rájönni a hívek, hogy át lettek verve…

Mutatjuk:

.

Kapcsolódó cikkeink:

Az ismert elemző zseniális posztban figurázta ki a rajongóit hülyére vevő Magyar Pétert

.

Bartus László: Magyar Péter a hamis szavazással bolondot csinált a híveiből

.

Valódi Hírek