DK: Vitézy Dávid hazudik, tehát fideszes

Vitézy végképp bebizonyította: valójában a Fidesz jelöltje volt Budapesten.

Vitézy Dávid Facebook-posztjában a Demokratikus Koalíciót vádolta meg azzal, hogy Újpesten és Erzsébetvárosban Szentkirályi Alexandra nevének szavazólapról való kihúzásával manipulálta a főpolgármester-választás eredményét – hívta fel a figyelmet lapunkhoz eljuttatott szombati közleményében a DK.

Miközben valójában a Fidesz próbálta azzal megnyerni a főpolgármester-választást, hogy

az utolsó pillanatban visszaléptette Szentkirályi Alexandrát, és Vitézy Dávid támogatására szólította fel a fideszes szavazókat

– hangsúlyozták.

„A Demokratikus Koalíció szerint Vitézy Dávid a szavazatok újraszámlálását követő viselkedésével, hazugságai özönével

végképp bebizonyította, hogy valójában a Fidesz jelöltje volt Budapesten.

Egy fideszes ugyanis képtelen elfogadni a vereséget, hazudozik és másokat vádol a saját bűneivel. Szerencsére Budapest választópolgárai átláttak a szitán, és

ismét a demokratikus ellenzék jelöltjét, Karácsony Gergelyt választották főpolgármesterüknek

– áll a közleményben.

Kapcsolódó:

Baj van: Nagyon kínos magyarázkodásba fogott Vitézy Dávid, miután házhoz ment a pofonért

Valódi Hírek