Teljesen bepánikolt Orbán embere: Elkeseredett lépésre szánta el magát Dézsi Csaba András

Dézsi Csaba András tudatta: ő sem fogadja el a választási eredményeket.

Mint ismert, Dézsi Csaba András a választási eredményeket követően jelentette be, hogy újraszámláltatná a szavazatokat, miután Pintér Bence 440 szavazattal legyőzte az önkormányzati választáson Győrben. A választási bizottság pénteken hoz döntést az ügyben.

Dézsi csütörtökön benyújtatta fellebbezését

A Telex információi szerint

Dézsi Csaba András a csütörtök délutáni határidő előtt benyújtotta a fellebbezését

a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Területi Választási Bizottság elnökének.

Mit gyanít a volt polgármester?

Dézsi azt kéri, hogy az érvényes és az érvénytelen szavazatokat vizsgálják meg, számolják újra, mert szerinte érvényes szavazatokat is érvénytelenné nyilváníthattak. Azt gyanítja, volt olyan hely, ahol a jelöltekre leadott szavazatok számát sem tudta mindenki leellenőrizni, mert siettek, hogy végezzenek.

A bukott fideszes polgármester azt is mondta, szerinte több szavazókörben is előfordult olyan esemény, amely miatt a szavazatszámok még változhatnak. Példaként említette, hogy az egyik bizottsági tag közlése szerint „összekeveredtek egyes polgármester-jelöltek szavazólapjai, ezért a szavazatszámok is megkérdőjelezhetők”.

Megírtuk, hogy Győrben Pintér Bence, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület, az LMP–Zöldek és a Momentum által támogatott politikus nyerte a választást,

így ő lett a település polgármestere.

Kiderült: Dézsi sem tud veszíteni

Az eredmény ugyanakkor szíven ütötte egy egykori városvezetőt, a fideszes Dézsi Csaba Andrást, aki a kisalföld.hu-nak adott interjúja során közölte, hogy újra fogják számoltatni a szavazatokat.

Dézsi ugyan „elismerte” vereségét, azonban az erről szóló Facebook-bejegyzésében a polgármesterségre „totálisan alkalmatlan”-nak nevezte az őt legyőző Pintér Bencét.

Dézsi azt állította, a 400 szavazat különbség nem tűnik kevésnek, azonban 900 szavazócédulát érvénytelennek nyilvánítottak.

„Meg kell nézni, mi lehet ennek a hátterében. Ezzel együtt valószínűleg Pintér Bence lesz Győr polgármestere a következő négy és fél évben. Októberig még én fogom vezetni a várost és azután fogom átadni neki minden olyan fontos intéznivalóval, amit elkezdtünk és tovább kell folytatni”

– magyarázta Dézsi.

Kapcsolódó:

Szembejött a valóság Győrben: Borkai és fideszes utódja sikeresen megbuktatták egymást, Dézsi Csaba máris magyarázkodik

Ez már a vég kezdete? Kifütyülték a fideszes nagyhalat a kormánypárti fellegvárban

Valódi Hírek