Megszólalt Németh Szilárd: Így őrjöng, miután tíz százalékot szerzett a Fidesz jelöltje Csepelen

Németh Szilárd nemcsak megsértődött, még ki is akadt a szavazókra.

Németh Szilárd embere elbukott a választás során Csepelen

Csepel az egyik meglepetése az idei önkormányzati választásoknak. Mint ismert, Németh Szilárd évekkel ezelőtt összebalhézott a 2010 és 2014 az ő alpolgármestereként dolgozó Borbély Lénárd jelenlegi polgármesterrel. A konfliktus odáig fajult, hogy tavaly bosszúból feloszlatta a Fidesz helyi szervezetét, majd nem engedte vissza az újjáalakuló csapatba Borbélyt és alpolgármesterét, Ábel Attilát.

Borbély időközben egy korábban gründolt, alapvetően Fidesz-közeli szervezetbe integrálta csapatát, köztük számos volt fideszes politikussal és néhány, az ellenzéket elhagyó képviselővel. A választáson így tehát egy volt fideszes, egy fideszes – Németh Szilárd volt titkára –, továbbá egy ellenzéki néhány mikroszervezet jelöltje indult.

Erős versenyre számított Csepel, de Borbély tarolt

A valójában háromosztatú versenyben nagy esély volt rá, hogy minimális különbséggel nyerjen valamelyik jelölt, ráadásul csekély szavazati aránnyal. Ez nem így történt. Borbély Lénárd és csapata tarolt a választáson: az összes körzetben nyertek a jelöltjei, a polgármester ráadásul közel kétharmados fölénnyel nyert.

A második nem a Fidesz jelöltje, hanem az ellenzéki Dukán András Ferenc lett.

A Fidesz jelöltje mindössze a harmadik lett, amilyen szereplésre soha nem volt példa Csepelen, de

más kerületben is csak a ’90-es években volt utoljára harmadik a fideszes induló.

Németh Szilárd meglehetősen dühös hangvételű posztban ostorozta a szavazókat, amiért nem a Fidesz indulójának, az ő emberének szavaztak bizalmat.

Németh Szilárd bejegyzését változtatás nélkül idézzük alább:

Kedves Csepeli Választópolgárok!

Mint Csepel fideszes választókerületi elnöke tisztelettel köszönöm, hogy ilyen sokan éltek demokratikus jogukkal, és bizonyították, hogy Magyarország az EU szuverén, demokratikus tagállama.

Tudomásul veszem, hogy a csepeli választók többsége nem Orbán Viktor jelöltjeire, nem a Fidesz-KDNP békepolitikájára és nem Dudás Zoltán – kormány által is támogatott – programjára szavazott. Pedig az elmúlt öt évben 37 milliárd forint kormányzati támogatást harcoltam ki és szereztem meg a csepeli utak, járdák, oktatási, egészségügyi, szociális, sport- és kulturális intézmények, játszóterek, parkok megépítésére, megújítására. Csepel kapta a kerületek közül toronymagasan a legnagyobb kormányzati Covid- és energiaválság-kompenzációt.

Nagyon dühös a rezsibiztos

Tegnap azonban világos üzenetet kaptunk: mindennek ellenére az elkövetkezendőkben Borbély Lénárd és új, Fidesz-ellenes pártja, a Közösen Csepelért Polgári Párt, illetve Magyar Péter és a Tisza Párt kell. Pedig ránk Csepel mindig számíthat!

Viszont külön tisztelettel köszönöm szavazatait azoknak a csepelieknek, akik kiálltak Orbán Viktor mellett, és nem bontották meg a nemzeti-keresztény-konzervatív tábor békepárti egységét! Hűségüket, bizalmukat, bátorságukat meg fogjuk szolgálni!

Megbecsüléssel, tisztelettel és köszönettel tartozom Dudás Zoltánnak, Fidesz-KDNP-s bajtársaimnak, munkatársaimnak, önkénteseinknek, delegáltjainknak, támogatóinknak az áldozatos munkájukért és az értékes segítségükért!

Csak a Fidesz! Hajrá, Csepel!

(Németh Szilárd/Facebook)

Valódi Hírek