A Robert Fico elleni merénylet után a nyílt utcán támadták meg a dán miniszterelnököt is

Újabb európai politikust támadtak meg a Robert Fico elleni merényletkísérlet után.

Megtámadták Mette Frederiksen dán miniszterelnököt Koppenhága központjában péntek este. A támadó egy eddig ismeretlen férfi, aki Dánia fővárosának egyik terén

odalépett a miniszterelnök asszonyhoz és megütötte őt

– írta beszámolójában a Reuters. Az egyik szemtanú arról számolt be, hogy a támadó gyorsan távozott, a kormányfőn nem látszott sérülés.

A dán miniszterelnöki hivatal szűkszavú közleményében azt írta: Mette Frederiksen megdöbbent az eseten,

a támadót letartóztatták.

Mindezt a rendőrség is megerősítette, azonban további részleteket nem közöltek az ügyben.

A Reuters megjegyezte, a támadás két nappal az európai parlamenti választások előtt, és három héttel a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után történt.

A koppenhágai erőszakot Dánia és Európa vezető politikusai is elítélték. Pelle Dragst, az ellenzéki vörös-zöld szövetség szóvivője „borzasztónak és teljesen elfogadhatatlan”-nak minősítette a támadást.

Morten Bodskov gazdasági miniszter „teljesen őrült”-nek nevezte a történteket, míg Morten Messerschmidt, a bevándorlóellenes dán néppárt elnöke azt mondta: „az erőszak soha nem jó”.

„Ez semmiképpen sem az a Dánia, amit én ismerek”

– írta a történtek után Mai Mercado jobboldali politikus az X-en. A politikus hangot adott félelemeinek is a dán társadalomban érzékelhető nagyfokú polarizáció (egymással szemben álló csoportok kialakulása – a szerk.) miatt, és aggasztónak nevezte, hogy valaki megtámadhatja az ország miniszterelnökét.

Videó:

(reuters.com / népszava.hu nyomán)

Valódi Hírek