Mi történik? A fideszes Tasó László szerint Orbánék hivatala koncepciós eljárást folytat ellene (+videó)

Úgy értesült, a hatóság „Brüsszelnek jelent”.

Tasó László debreceni országgyűlési képviselő úgy véli, az Integritás Hatóság jelentésének összefoglalója a magyar hatóságok félrevezetésére és a közvélemény befolyásolására tett kísérlet – hívta fel a figyelmet a debreciner.hu.

A lombkoronasétányok nyomában

Mint ismert, a közelmúltban vizsgálatot folytatott az Integritás Hatóság a lombkoronasétány pályázataival kapcsolatban, és négy kelet-magyarországi, Hajdú-Bihar megyei beruházásnál

olyan súlyos szabálytalanságokat állapítottak meg, hogy a hatóság feljelentést tett.

Az Integritás Hatóság feljelentése a debreceni politikus nyíradonyi magánerdejében (!) található gyanús építmény miatt is indult. Tasó László egy közleményben reagált a történtekre, amelyben azt írta, ha nem történik változás, akkor véleménye szerint eljön „a hétköznapi erőszak korszaka”.

Tasó László felszólította az Orbán-kormány hatóságát

A kormánypárti képviselő írt arról is, rendkívül nehezményezi, hogy még mindig nem kapta meg a beruházása után igényelt EU-s pénzeket. Majd visszautasította és „koncepciós eljárásnak” minősítette Orbán Viktorék hatóságának vele szembeni fellépését. Tasó levélben szólította fel a hatóságot, hogy soron kívül folytassák le a közzétett jelentés felülvizsgálatát, és követelte azt is, hogy

távolítsák el annak összefoglalóját a honlapjukról.

Hozzátette Tasó azt is, hogy mivel a hatóság nem tett eleget a kérésének, ezért „a közvélemény és a hatóságok félrevezetésének, illetve más bűncselekmények gyanúja miatt feljelentést készítettek elő”.

Kapcsolódó: Verőemberekkel dobatta ki a Fidesz-maffia a HírTV stábját egy nyilvános fórumról (+videó)

A fideszes politikus kifejtette, ő azt gyanítja, hogy a hatóság a vizsgálat során mesterséges intelligenciát használhatott (?).

„A viselkedésmintákat feldolgozó gépi programban a rosszindulat, a fikció ugyanúgy benne marad és emberi módon nem értelmezhető, hanem modellezett összefüggéseket keresve ad válaszokat”

– jelentette ki.

Tasó szerint Orbánék emberei Brüsszelnek jelentenek

Tasó László véleménye szerint az Orbán-kormány által életre hívott Integritás Hatóság „csak a jobboldali pályázókat üldözi”, valamint

„megalázza a magyar hatóságokat, és Brüsszelnek jelent”.

„Ha valakiben kételyek voltak azzal kapcsolatban, hogy egy példát statuálni akaró fikciókra épített eljárás folyik, a Hadházy nevű dollárban fizetett aljadékkal egyeztetett módon, akkor az elnöki nyilatkozatokból meggyőződhetett róla”

– fogalmazott Tasó, „elegáns” utalást téve Hadházy Ákos független képviselőre, aki már többször is foglalkozott zűrös ügyeivel.

Kapcsolódó: Égbekiáltó pofátlanság: A fideszes Tasó László úgy osztja az EU-s segélycsomagokat, mintha azt a kormány adná

Tasó László úgy véli, elszabadulhat a pokol

Tasó úgy látja, a média egy része az elmúlt időben „példa nélküli felelőtlenséggel elkövetett hibával szándékosan egybemosott és erre a célra gyártott hírek tett róla közzé”. Úgy gondolja, „történnie kell valaminek”, amely megváltoztatja ezeket a mindenkire káros és veszélyes folyamatokat, különben „szétesik és eldurvul a közösség, elszakad a cérna

és beköszönt a verbális után a hétköznapi erőszak korszaka”.

Közleményét pedig úgy zárta: „az igazság mindig utat tör magának”.

Tasó László egyébként egy február 1-jén Facebook-oldalán közzétett videójában rögzítette, hogy

„a nemzeti kérdésekben csak nekünk van jogunk dönteni” (!).

Videó:

(Tasó László/Facebook)

Valódi Hírek