Mi folyik itt? Kiszivárgott Szentkirályi Alexandra titkos kínai kampánylevele (+fotó)

Orbánék jelöltje a magyarországi kínaiak kegyeit keresi. Közölték, a Fidesz bármit megad a kínai bevándorlóknak, amit csak akarnak.

Szorosabbra fűzte az együttműködést a Fidesz és a Kínai Kommunista Párt

Mandarinul írt választási levéllel kampányol a magyarországi kínaiak körében Szentkirályi Alexandra, fideszes főpolgármester-jelölt – hívta fel a figyelmet a kilenconline.hu.

Beszámolójuk szerint

Szentkirályi kampánylevele kiemelt figyelemmel emlegeti a Fidesz és a Kínai Kommunista Párt „szoros baráti kapcsolatát”,

de még egy külön mellékletet is tartalmaz arra vonatkozón, miként is „kell” a Fideszre szavazni (!).

Azt írták, a„budapesti kínai lakosok” – Szentkirályi Alexandra ugyanis így nevezi őket – igen jól szervezettek, ebben pedig a 9. kerületbe bejegyzett Kína Békés Egyesítését Előmozdító Magyarországi Egyesület is aktívan részt vesz, amelynek neve Kína nem titkolt céljára, Tajvan bekebelezésére utal.

A Kínai közösség és a Fidesz kapcsolata Magyarországon

A magyar állampolgársággal rendelkező kínai származású lakosok számát nehéz pontosan meghatározni. A KSH legutóbbi adatai szerint számuk 18 ezerre tehető. Azonban a ’90-es években érkezett nagy bevándorlási hullám, az egyesített családok, valamint a 2013-ban indított letelepedési kötvényprogram révén érkezett

több mint 15 ezer kínai bevándorló és családja ennél jóval nagyobb létszámot sejtet.

A Fidesz minden támogatást megad „a keményen dolgozó” kínai családoknak

A Fidesz és a Kínai Népköztársaság szoros kapcsolata központi szerepet kap a kormányzó párt kampányüzeneteiben, különösen Hszi Csin-ping kínai elnök „történelmi” látogatása óta. Mint ismert, Orbán Viktor kormánya 2010 óta folyamatosan erősíti a magyar–kínai együttműködést, amelyet most a kapcsolat „aranykorának” neveznek. A kampánylevelek kiemelik, hogy

a magyar kormány külön figyelmet fordít „a keményen dolgozó” kínai vállalkozókra és családjaikra,

valamint a jövőbeni lehetőségekre is, amelyeket a Fidesz nyújt számukra (!).

Mások nem kaptak ilyen levelet

Felhívták rá a figyelmet, hogy ilyen személyre szóló kampánylevelet nem kapott sem a német, sem a szlovák, sem a roma kisebbség.

Szentkirályi Alexandra kampánya

kizárólag a kínai közösséget célozza meg mandarin nyelvű levelekben.

Mi az oka Szentkirályi kampánylevelének?

A különös akció oka az lehet, hogy a kínai közösség több mint 110 „civil” szervezetet hozott létre Magyarországon, míg a többi kisebbség csak néhányat.

Az, hogy a kínai közösség aktívan részt vett a kínai fővezér látogatásának szervezésében, valamint a Fidesz politikai támogatásában is, az nem meglepő. A kínai nagykövetség és a magyarországi kínai civil szervezetek közös erőfeszítései révén „jól koordinált” események valósulnak meg, amelyek gyakran a kínai állampolgárok érdekeit képviselik, mint például a Fudan Egyetem ügyében is.

A kínai „civil” szervezetek közül azok a legaktívabbak, amelyek a Kínai Népköztársaság „elveit” támogatják, mint például a Kína Békés Egyesítését Előmozdító Magyarországi Egyesület. Ezek a szervezetek pedig politikai célokat is szolgálnak, jelesül Tajvan Kína általi megtámadásának előmozdítását.

Kedvezményes bánásmódban részesítik Magyarországon a kínaiakat Orbán Viktorék

A Fidesz kampányának célja, hogy

biztosítsa a kínai közösséget arról, hogy kedvezményes bánásmódban részesülnek a jövőben is (!).

„Kormánypártunk mindig is szeretettel fogadta a keményen dolgozó kínai barátokat, és az önhöz hasonló kínai vállalkozókat,

hogy Magyarországon éljenek, dolgozzanak, vállalkozást indítsanak, fektessenek be”

– áll a „szuverén” Orbán-kormány kampánylevélben.

Ugyanakkor – hangsúlyozták – a legújabb kutatások szerint már az újonnan érkező kínai családok is

  • szabadabb légkörre,
  • jobb oktatásra
  • és tisztább környezetre vágynak.

Szentkirályi Alexandra mandarinul írt kampánylevele / Forrás: kilenconline.hu

Szentkirályi Alexandra mandarinul írt kampánylevele / Forrás: kilenconline.hu

Kapcsolódó:

Az egész világ veszélyben van: Dermesztő bejelentéseket tett Putyin és a kínai diktátor

Ezt akarták eltitkolni Orbánék: Itt a rémisztő grafikon, ez történt egyetlen év alatt Magyarországon

Mi a fene van Orbánnal? Alaposan benyalt a kommunistáknak Kína alázatos szolgája

Meglepő ígéretet tett a miniszterelnök: Orbán Viktor interjút adott a Kínai Kommunista Párt tévéjének (+videó)

Baj van a kínai megállapodásokkal: Fogalma sincs Orbán Viktornak, hogy mit írattak alá vele a kommunisták

Valódi Hírek