Mit műveltek Orbánék? Pusztító adatok derültek ki a magyar fizetésekről

Legalább kormányozni tudnak? Szinte visszafordíthatatlan folyamatokat indítottak el Orbán Viktorék a magyar gazdaságban. Kiderült, hogy Ausztriában a legkisebb fizetés is a négyszerese a hazai minimálbérnek.

Az adatok szerint az idei év elején 14 százalékkal emelkedtek a bérek Magyarországon. Ez a szám alaposan meglepte az elemzőket is, ugyanis nem számítottak ilyen mértékű növekedésre még a tavalyi – átlagosan 2,9 százalékosreálbér-csökkenés után sem. A kormány úgy képzeli, hogy a keresetek emelkedése hamar átfordul fogyasztásba, így az idei évben végre beindulhat szerintük a „gazdasági növekedés” is.

Sok minden nem stimmel az Orbán-kormány „nagy tervével”

Tehát, ha a fizetéseket nézzük, úgy arra lehetne következtetni, hogy idén lényegesen többet költhetnek a magyarok, mint tavaly. Azonban, ha alaposabban megnézzük a számokat, kiderül:

a magyar bérek még így is a régiós keresetek alsó harmadában vannak

– derült ki a Népszava által ismertetett Mazars adótanácsadó cég friss kelet-közép-európai adókalauzából.

A Mazars által összegyűjtött adatokból az látható, hogy a magyar minimálbér a régióban a negyedik legalacsonyabb volt tavaly, még úgy is, hogy már a decemberre előrehozott 266 800 forintos bruttó minimálbért vették figyelembe. A bruttó 266 800 forintos minimálbér – 388 forintos euróárfolyamon számolva – nettó 456 eurónak felel meg, amely

a V4-országok között a legalacsonyabb.

Tavaly

  • Szlovákiában 526,
  • Csehországban 666,
  • Lengyelországban pedig 743 euró volt a legkisebb fizetés,
  • míg Romániában és Szerbiában 404 euró.

Jelezték, mivel ezekben az országokban idén is tovább emelkedhetnek a bérek, arra lehet számítani, hogy a különbség valószínűleg tovább nő majd.

Nem sikerült utolérni Ausztriát, már Bulgáriával focizunk egy „ligában”

Emlékeztettek: korábban a magyar kormány célkitűzése volt Ausztria utolérése, ám az osztrák jövedelmek még mindig jóval az uniós átlag felett vannak. Ausztriában nincs egységes minimálbér, de

a legkisebb fizetés tavaly nettó 1843 euró volt, amely négyszerese a magyar minimálbérnek.

Hova jutott Magyarország az Orbán-kormány 14 éve alatt?

Az elemzés alapján az is világossá vált, hogy Magyarország a régiós átlag alatt teljesít mind a minimálbérek, mind az átlagbérek tekintetében. Az alacsony bérekkel Orbán Viktor kormánya ugyan megpróbálta „versenyképesen” tartani a gazdaságot, ám ez csak a forint folyamatos leértékelődéséhez vezetett.

Más országok a termelékenység növelésével el tudták érni, hogy a bérek euróban is emelkedjenek, így

Magyarország jelentős hátrányba került a lengyel, cseh és balti gazdaságokkal szemben (!).

Tavaly novemberben a versenyszférában a magyar átlagbér bruttó 621 ezer forint volt, amely nettó 1062 eurót jelentett, ezzel a régióban az ötödik legalacsonyabb adat volt. Megjegyezzük, még úgyis, hogy ezt a számot a kormányzat által vezérelt Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tette közzé.

Magyarország megelőzte Szlovákiát (970 euró), Romániát (895 euró) és Bulgáriát (798 euró). A horvátok (1122 euró), lengyelek (1257 euró) és csehek (1410 euró) azonban mind magasabb bérekkel rendelkeztek. A régió legmagasabb fizetései Ausztriában voltak, ahol az átlag nettó 3253 euró volt, amely

több mint háromszorosa a magyar átlagfizetésnek.

Forrás: népszava.hu

A magyar nettó bérek csak akkor versenyképesek, ha nem kell utánuk adót fizetni, ez pedig széles körben nem lehetséges, mivel a személyi jövedelemadó a magyar adórendszer egyik fontos pillére. Az egykulcsos 15 százalékos szja átalakítása vagy csökkentése felmerülhetne, de a magyar adókulcs régiós összehasonlításban viszonylag alacsony.

A régió országaiban egyaránt alkalmaznak egy- és többkulcsos szja-rendszert; az egykulcsos inkább az EU-n kívüli országokban elterjedt. Az EU-n belül Romániában és Bulgáriában 10-10 százalékos, Észtországban pedig 20 százalékos egykulcsos adó van, így Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el ezen a téren. Az uniós országok többsége progresszív jövedelemadót alkalmaz, ahol a legmagasabb jövedelmeket akár 50-55 százalékos adó is terhelheti, mint például Ausztriában vagy Szlovéniában – ismertették.

Kapcsolódó:

Itt az Orbán-kormány nagy bejelentése: Kiderült, hogyan fogjuk utolérni Ausztriát

Beütött a gazdasági krízis: Bekövetkezett a legrosszabb, brutális bezárási hullám söpör végig Magyarországon

Katasztrofális adatok érkeztek: Kitálalt a KSH a gazdasági összeomlásról

Valódi Hírek