FRISS: Robert Fico eszméleténél van, már látogatót is fogadott a kórházban

Robert Fico már fogadta a kórházban Robert Kaliňákot.

A szlovák miniszterelnök, Robert Fico állapota stabil a szerdai merényletet követően. Szombaton már meg is látogatta őt Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes a kórházban – írta meg a hvg.hu.

Bemehetett a kórházba

Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter a kórházban látogatta meg a meglőtt Robert Ficót. A látogatást követően

a rendteremtés szükségességéről beszélt.

„A szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos”

– mondta el Kaliňák a besztercebányai Roosevelt Kórházban tett látogatását követően.

Bár a kommunikáció lehetőségei a sérülések súlyosságából adódóan korlátozottak, Kaliňák tudott beszélni a miniszterelnökkel. A miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy

Fico eszméleténél van, de állapota még mindig súlyos.

Kaliňák megismételte a miniszterelnök állapotával kapcsolatban egy nappal korábban tett kijelentését is: „egyelőre még nem sikerült győzni”. A miniszterelnököt

az elkövetkezendő egy-két napban nem szállítják át valamelyik pozsonyi kórházba,

hiszen a szállítás is megterhelő lenne neki. Kaliňák hangsúlyozta, hogy a kormányfőt ellátó orvosi csapat jó munkát végez Besztercebányán, és teljes bizalmukat élvezi.

A miniszterelnök-helyettes egy kérdésre válaszolva elmondta: a kormány politikai irányvonala nem változott és nem változik. A történtek után viszont

szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek”.

Mi történt május 15-én?

Lövések dördültek el a nyitrabányai kultúrháznál szerdán, amikor Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke az emberek közé ment a helyi rendezvényen. A lövés a gyomrán és a lábán is eltalálta a kormányfőt.

A politikust azonnal kórházba szállították. Állapota stabil, de továbbra is súlyos Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter szerint. Robert Fico 5 órán át tartó életmentő operáción esett át.

A kórház igazgatóhelyettese szerint a miniszterelnököt 2 orvosi csapat műtötte, és ő továbbra is az intenzív osztályon fekszik. Amennyiben a szlovák miniszterelnök sérülései miatt hosszabb kezelésre szorulna, a vonatkozó szabályozás szerint feladatai ellátását a 4 miniszterelnök-helyettes egyike venné át.

A szlovák sajtó Kaliňákot tartja a legesélyesebbnek.

Valódi Hírek