DK: Veszélyben Göd környéke az akkugyár miatt – Azonnal állítsák le az új akkumulátorgyárak építését! (+videó)

Egyre nagyobb veszélyben vannak a gödi akkumulátorgyár környéki települések – hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció.

A Demokratikus Koalíció figyelmeztetett: már nemcsak Göd, hanem Dunakeszi és

más települések is veszélyben vannak az akkumulátorgyár miatt

– jelezte Kocsis-Cake Olivio környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszter Tonzor Péterrel, Dunakeszi ellenzéki polgármesterjelöltjével és Szilágyi Lászlóval, Göd ellenzéki polgármesterével közösen tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Kocsis-Cake Olivio közölte:

egyre nagyobb veszélyben vannak a gödi akkumulátorgyár környéki települések.

Mint rámutatott, ezt bizonyítja, hogy a Greenpeace jelentése szerint magzatkárosító anyag került a csatornahálózatba, amelyből a mérgezett szennyvíz a gyártól belátható távolságra lévő szántóföldekre ömlött (!).

A politikus hangsúlyozta: bekövetkezett az, amire a Demokratikus Koalíció már több mint egy éve figyelmeztetett: az Orbán-kormány által finanszírozott, a törvényeket és környezetvédelmi szabályokat kijátszó akkumulátorgyárak

tönkreteszik a környező lakott területek vízbázisát.

Ráadásul – tette hozzá – a gödi gyárnak a bíróság ítélete szerint már régóta abba kellett volna hagyni a működését, azonban az Orbán-kormány egy átlátszó hazugsággal tovább védelmezi a gyárat: Gulyás Gergely azt állította a legutóbbi kormányinfón, hogy postai kézbesítési problémák miatt termel még mindig az akkumulátorgyár.

„A Demokratikus Koalíció követeli, hogy

az Orbán-kormány azonnal állítsa le az új akkumulátorgyárak építését,

továbbá független szakértőkből álló bizottságok vizsgálják át a már működő akkumulátorgyárak működését. Nem hagyhatjuk, hogy a magyar törvényekre és szabályokra fittyet hányó, távol-keleti akkumulátorgyárak beszennyezzék a lakott területek vízbázisát, levegőjét, és értéktelenné tegye az ingatlanjaikat”

– közölte.

Jelezte: mivel a gyárból szivárgó mérgező anyagok a környék vízbázisát szennyezik, így Dunakeszi tiszta ivóvize is veszélybe kerülhet, ezért felszólítják Dunakeszi fideszes polgármesterét, Dióssi Csabát, hogy álljon ki Dunakeszi lakói elé, és válaszoljon:

„Milyen intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy Dunakeszit ne veszélyeztesse a gödi akkumulátorgyár?”

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek