Akcióba lépett az orbáni polip, és máris beszippantott egy népszerű családi célpontot

A Zobori Élménypark a jelentős pénzügyi ráfordítás ellenére pár év után bezárta kapuit. Orbánék az eredeti ár többszöröséért kebelezték be.

Közel 6 milliárd forintért vásárolta meg a zalaszabari Zobori Élményparkot az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. Mindez a 24.hu közérdekű adatigénylése nyomán derült ki a napokban.

Az Erzsébet-táborokat üzemeltető alapítvány tulajdonképpen titokban szerezte meg a területet, amelyet idén már el is zárt a kíváncsi szemek elől. Mellesleg a Kis-Balatonhoz közeli park jelentős idegenforgalmi attrakciónak számított,

majdnem egymilliárd forintnyi állami támogatás segítségével épült.

Kapcsolódó: Forrnak az indulatok a Balatonnál: Bekavart az állam, lezárnak egy közkedvelt partszakaszt

Mit mond az alapítvány?

„Az élménypark Erzsébet-táborként a rászoruló, közöttük súlyosan beteg, többek között daganatos megbetegedésben vagy veleszületett szívbetegségben szenvedő, valamint baleseti sérült gyermekek élményterápiás rehabilitációjának ad helyet”

– fogalmaztak a hírportál megkeresésére.

Mit lehet tudni a parkról?

Szabadics Zoltán, a Holnapocska Tábor és a Zobori Élménypark alapítója 2008-ban vásárolta meg a területet. 2010-ben feleségével elindították az első Gyógyuló Holnapocska Tábort a zalaszabari parkban. A táborokban életre szóló élményeket gyűjthettek a beteg gyermekek, akik egészséges társaikkal együtt játszhattak.

Az értesülések szerint 2015-ben csatlakozott az Erzsébet-programhoz a tábor, majd 2019-ben állami támogatásban részesült a tulajdonos. A park nevezetességéül szolgáló 400 méteres hullámvasutat Rogán Antal propagandaminiszter és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség volt vezérigazgatója adta át.

Az ötlet kecsegtető volt, ám mindennek ellenére az élménypark 5 évnyi működés után bezárta a kapuit. A dokumentumok szerint az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány 2023 nyarán vált a terület tulajdonosává. Érdekesség, hogy ekkor még az MBH Bank és az MTÜ-höz kapcsolódó Kisfaludy Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. jelzáloga terhelte a parkot. Az elidegenítési és terhelési tilalom 2023 augusztusában szűnt meg.

Kapcsolódó:

Ezeknek semmi nem elég? Balatonaligán már nem csak a partot, a vízfelület egy részét is elveszítik a helyiek

Óriási fordulat Fonyódon: Bekavart az állam a Balatonnál, ám végül győzelmet arattak a civilek

Valódi Hírek