Bonthatják a pezsgőt Rogánék? Megdöbbentő részlet derült ki a propagandaminiszter testvéréről

Orbán Viktor emberének, Rogán Antal miniszternek a testvére, Rogán Valéria idén is könnyű győzelemmel számolhat.

A propagandaminiszter, Rogán Antal testvére a Fidesz-KDNP színeiben indul, egyedüli jelöltként Szakonyfaluban az önkormányzati választáson. Rogán Valériának soha nem volt kihívója, már a 2013-as időközi választáson sem, ahol először polgármesterré választották – írta meg a 444.hu.

Rogán Valéria előre ünnepelhet

A miniszter testvére egyedüli indulóként az érvényes szavazatok 100 százalékát gyűjtötte be 2014-ben és 2019-ben is. Erre az arányra még Vlagyimir Putyin is elismerően csettintene.

Ez először 176, majd 149 szavazatot jelentett. Néhányan mindkét választáson érvénytelenül voksoltak.

Mivel egyedüliként méretteti meg magát, a június 9-i önkormányzati választások előtt

nem kell szembenéznie a testvére körül kirobbant botránnyal sem.

A képviselő-testület a választás után is csak függetlenként indulókból áll majd. Ugyanis Rogán Valéria az egyetlen, aki pártszínekben szállt be a választásba.

Felcsúton is egyetlen jelölt van

Felcsút új polgármestere továbbra is a Fidesz által támogatott Mészáros László István lesz, ő ugyanis az egyedüli jelölt a posztra.

Legutóbb akkor volt verseny a Fejér vármegyei település polgármesteri székért, amikor Felcsút második számú híres embere, Mészáros Lőrinc bejelentette, hogy eddig tartott a politikai karrierje, és lemond.

A nemzet gázszerelője még 2011-ben, időközi választáson nyerte el a polgármesteri pozíciót, miután a harmadik ciklusát töltő, független Varga Györgynek köztartozás miatt le kellett mondania. Varga a lemondása után indulhatott újra, de Mészáros Lőrinc a szavazatok 63 százalékát begyűjtve győzött.

Valódi Hírek