Kizárólag DK-s polgármesterekre indít rá Budapesten Magyar Péter pártja, hogy a Fidesz nyerje a kerületet

Lehullt a lepel.

Csütörtökön felkerült a Nemzeti Választási Iroda honlapjára, hogy mely budapesti kerületekben állít polgármesterjelöltet a Magyar Péter által pár hete átvett korábbi kamupárt, a Tisza párt.

A valasztas.hu-ról kiderül, hogy a Diákhitel Központ korábbi vezetőjének pártja a VII., a XI., és a XVIII. kerületekben indul rá a hivatalban lévő ellenzéki polgámesterre.

Mint ismert: Erzsébetvárosban Niedermüller Péter, Újbudán László Imre, Pestszentlőrincen pedig Szaniszló Sándor a polgármester, mindhárman DK-s városvezetők, és mindhárman újraindulnak ellenzéki támogatással a kerületük vezetéséért.

Magyar pártja mindhárom kerületben teljesen ismeretlen jelölteket állított, akikről 10 járókelő közül 11 még életében nem hallott, így nyilvánvalóan teljesen esélytelenek a győzelemre, ám Magyar Péter ismertsége és logója miatt így is el tudnak téríteni 5-6 százaléknyi ellenzéki szavazót, akik szoros eredmény esetén nagyon fognak hiányozni majd a végelszámolásnál.

Az egyfordulós választás matematikája miatt ebben az esetben ugyanis nevető harmadikként a Fidesz nyerheti a kerületet. Hiába vannak ugyanis többségben az ellenzéki szavazók, ha az ő szavazataik megoszlanak 2-3 jelölt között. Pont ennek elkerülésére találta ki az ellenzék az előválasztás intézményét, hogy a választók már előzetesen döntsék el, ki legyen az egyetlen ellenzéki jelölt.

Magyar Péter jelöltjei azonban előválasztás nélkül indulnak rá az ellenzéki jelöltekre, ezzel a Fidesz-maffia jelöltjét segítve visszatérni a polgármesteri székbe. Csak gratulálni tudunk minden Magyar-rajongónak!

Kapcsolódó cikkeink:

Egy egri oldal gyanús dolgokra hívja fel a figyelmet Magyar Péter interjújával kapcsolatban

.

A Fidesz és Magyar Péter pártja kihagyta az első választási vitát, a többiek mind megjelentek (+fotók)

Valódi Hírek