Rettegnek Orbánék: Kínai félkatonai alakulatok érkeznek Magyarországra

Meglehetősen félhetnek Orbán Viktorék. A magyar kormányzat arról határozott, hogy jöhetnek a kínai paramilitáris alakulatok is, hogy rendet vágjanak Magyarországon. A szakértők nem győzik hangsúlyozni, mennyire kockázatos az ügy.

Pintér Sándorék megállapodtak a kommunistákkal

Újabb részletek derültek ki a kínai rendőrök magyarországi bevetéséről. Mint megírtuk, nem egy, hanem kapásból két szerződést is kötött a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium a Kínai Népköztársasággal. Mindezek alapján a kínai rendőrök járőrözése csak a kisebbik baj lehet, ugyanis a szakértők egyre inkább kongatják a vészharangot az Orbán-kormány képtelen akciója miatt.

Jön a totális megfigyelőállam Magyarországon is?

Mint arról korábban beszámoltunk, Hadházy Ákos betekintést nyert a két fél közti belügyi együttműködési szerződésbe, amelyet Orbán Viktor kormánya kötött Kínával. A független képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a turisztikai helyszíneken történő kínai rendőri jelenlétről szóló megállapodás „korrektnek és ártalmatlannak tűnik”, a második gyakorlatilag szabad kezet ad a magyar kormánynak,

hogy a kínaihoz hasonló totális megfigyelőállamot építsen ki Magyarországon (!).

Kapcsolódó: Most érkezett: Furcsán reagáltak Pintér Sándorék a kommunista Kínával kötött rendészeti paktumra

Mi történik? Magyarországra vezénylik a kínai katonai egységeket

„Saját állampolgárait szeretné jobban megfigyelni Kína, valószínűleg ezért tervezik félkatonai egységek Magyarországra küldését. Ha azonban a vendégek megérkeznek,

más célra is bevethetőek lesznek”

jelezte a Magyar Hangnak Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő. Mint írták, a szakembert azután keresték meg, hogy külföldi sajtóhírek szerint

Kína paramilitáris (félkatonai) egységeket küldene Magyarországra (!),

az Egy Övezet, Egy út projekt keretében zajló kínai–magyar beruházások „védelmére” hivatkozva.

Nemzetközi botrány törhet ki Orbánék lépése miatt

Felidézték, elsőként az Intelligence Online írt arról, hogy a Kínai Kommunista Párt a Népi Fegyveres Erők Osztálya (PAFD )félkatonai egységeit vezényelné Magyarországra, és ezzel a magyar állam lenne az első ország az EU-n belül, ahol Kína nemcsak gazdasági, hanem katonai értelemben is megvethetné a lábát – hívták fel a figyelmet.

Arra is emlékeztettek, hogy az üggyel kapcsolatban nagy titkolózás a kormányzatnál, ugyanis a Tompos Márton (Momentum) hiába kért hivatalos megerősítést vagy cáfolatot az üggyel kapcsolatban, kérdését Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azzal igyekezett hárítani, hogy ők

„nem foglalkoznak sajtóértesülésekkel”.

Miért kellenek Orbánnak a kínai katonák?

Kis-Benedek József elmondta, megszállástól éppen nem kell tartanunk, Kína a saját érdekeit és befektetéseit „védené” a félkatonai csoport kirendelésével.

„Ellenőrizni jönnek, hogy lássák, megfelelően képviseli az állami érdekeket az itt dolgozó kínai cég, és hogy monitorozni tudják a dolgozók viselkedését;

egy kommunista országtól ez nem meglepő.

Lehet, arra is kíváncsiak, hogy mennyire megbízhatóak a magyar partnerek, tényleg megtérül a magyar kormánynak adott több százmilliárdos fejlesztési hitel”

– részletezte a szakember, hozzátéve: a NATO sem örül kimondottan Kína lassú, de határozott gazdasági nyomulásának, hiszen azt is tudják, hogy a cégekkel és hitelekkel együtt a kínai titkosszolgálat ügynökei is egyre nagyobb számban érkeznek egy szövetséges államba.

A szakértő jelezte, a fegyveres erők Magyarországra telepítését ugyanakkor a pénzügyi bizalmatlanság sem indokolja. Az pedig Orbánékon múlik, milyen feladatot kaphatnak a Népi Fegyveres Erők Osztályának emberei.

A magyar állampolgárok ellen is bevethetik őket Orbánék

„Ha a kormány kéri, a kínai látogatók részt vehetnek rendvédelmi feladatok teljesítésében,

legyen szó akár egy tüntetés biztosításáról vagy feloszlatásáról”

– mondta Kis-Benedek József, megjegyezve, szerinte a magyar kormány nem vállalná azt a politikai kockázatot, hogy egy idegen ország fegyveres erői erőszakos konfliktusba keveredjenek magyar területen.

Azt azonban világossá tette, hogy a fegyveresek erők behívása már egészen más kategóriába esne, mint a kínai–magyar rendőrök tervezett együttműködése, ugyanis a kínai járőrök fegyvertelenül, saját intézkedési jogkör nélkül dolgoznának Budapest utcáin.

A Népi Fegyveres Erők Osztálya a kínai hadsereg irányítása alatt áll

Mint írták, a Népi Fegyveres Erők Osztálya egyfajta átmenetet jelent a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) és a civil világ között, bár egyértelműen

a hadsereg irányítása alatt áll.

A PAFD tagjai félig katonának, félig civilnek számítanak: cégek, hivatalok vagy éppen egyetemek dolgozói, akiknek bérét a helyi önkormányzat fizeti. A napi munka mellett ugyanakkor az is feladatuk, hogy munkahelyük belső működését figyeljék, valamint hogy katonákat toborozzanak, és létrehozzák az adott vállalat belső védelemért felelős, de az államhoz hű milíciáját. A kínai hadsereg így gyakorlatilag a civil élet minden területén hídfőállásokat és hírszerzőközpontokat tudott kialakítani.

A lap kérdésekkel fordult az ügyben a Belügyminisztériumhoz, valamint érdeklődtek a részletekről Peking budapesti nagykövetségénél is, azonban válaszokat nem kaptak a kínai félkatonai alakulatok magyarországi tevékenységére vonatkozóan.

Kapcsolódó:

Ráfázik Magyarország Orbán játszadozása miatt: Jönnek a kínaiak, befenyítették a magyar kormányt

Most érkezett: Furcsán reagáltak Pintér Sándorék a kommunista Kínával kötött rendészeti paktumra

Óriási botrány törhet ki Orbánék veszélyes akciójából: Kockázatos a kínai rendőrök magyarországi bevetése

Valódi Hírek