Orbán folytatja a rejtőzködést: Magtár után egy elhagyott villamosmegállóban „kampányolt” (+fotók)

A programról csak a kiválasztottak értesültek.

Elképesztő helyeken bukkan fel Orbán Viktor: a kampánynak álcázott menekülésen már nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk.

Magtár után kevesek által használt villamosmegálló

Orbán szombaton délután a XII. kerületben

az 58-as villamos egykori végállomását kereste fel,

hogy ott a Pokorni Zoltán polgármester posztjáért induló Fonti Krisztina mellett korteskedjen.

Erről pusztán sajtófőnöke, Havasi Bertalan közleményéből és a Miniszterelnöki Sajtóiroda által az MTI-nek elküldött fotókból értesülhettünk. A programot – ahogy az eddigieket is – titokban tartották, csak a kiválasztottak értesülhettek róla.

Villamosmegálló persze máshol is van, de érthető, ha Orbán a Blaha Lujza téren nem szeretne azzal szembesülni, hogy a Fidesz támogatottsága romokban hever.

Orbán Viktor

Budapest, 2024. április 27.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfõ, a Fidesz elnöke (k) Fonti Krisztina, a XII. kerület alpolgármestere, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje (b) és Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester (j) társaságában budapesti kampánykörútján az 58-as villamos régi végállomásánál 2024. április 27-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor

Budapest, 2024. április 27.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfõ, a Fidesz elnöke (k) Fonti Krisztina, a XII. kerület alpolgármestere, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje (tõle balra) és hegyvidéki fideszesek társaságában budapesti kampánykörútján az 58-as villamos régi végállomásánál 2024. április 27-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor

Budapest, 2024. április 27.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfõ, a Fidesz elnöke (k) Fonti Krisztina, a XII. kerület alpolgármestere, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje (tõle balra) és Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester (tõle jobbra), valamint hegyvidéki fideszesek társaságában budapesti kampánykörútján az 58-as villamos régi végállomásánál 2024. április 27-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Menekül az emberek elől

A közlemény szerint a miniszterelnök megismerkedett a terület helyreállítási és fejlesztési terveivel, majd beszélgetett a terület megtisztítását és rendezését végző Fidesz-aktivistákkal is. A fotók alapján

a bizalmas körben meghirdetett rendezvényen pár tucat ember vett részt.

Megírtuk, hogy a június 9-i EP– és önkormányzati választás előtt titkos országjárásba kezdett Orbán Viktor. Mindössze a Facebookon posztolt bejegyzésből derült ki, hogy

két tucat ember előtt tartott beszédet egy nemesgörzsönyi magtárban.

Valódi Hírek