Molnár Csaba nagyon berágott, amiért Magyar Péter pénteken lehülyézte Dobrev Klárát

A DK alelnöke visszaüzent az egyre szemtelenebb jobboldali politikusnak.

Molnár Csaba szombaton a közösségi oldalán reagált rá, hogy az ellenzékiek egy része által istenített új jobboldali messiás egy pénteki rendezvényén lehülyézte Dr. Dobrev Klárát, a hárompárti baloldali koalíció európai listavezetőjét, az Európai Parlament volt alelnökét.

Molnár Csaba posztját változtatás nélkül idézzük:

montázs: Nyugati Fény

Tényleg itt tartunk? Magyar Péter tulajdonképpen lehülyézte Dobrev Klárát

Olvasom, hogy Magyar Péter a tegnap esti tüntetésén ismét azt mondta, hogy kiáll vitázni Dobrev Klárával, bár galambokkal nem szeret sakkozni.

A Magyar által idézett gondolat eredetileg egészen pontosan úgy hangzik, hogy

hülyével vitatkozni olyan, mint galambbal sakkozni.

Magyar Péter tehát tegnap este ismét, a héten már sokadik alkalommal tulajdonképpen lehülyézte Dobrev Klárát. Azt a Dobrev Klárát, aki jogász-közgazdász, négy idegen nyelven beszél felsőfokon, akire a német Bundestagtól a londoni Westminsterig úgy tekintenek, mint az európai Magyarország arcára.

A Fidesz világától megszokhattuk, hogy még a legaljasabb jelzőktől sem riadnak vissza, de a legfelkészültebb ellenzéki politikusról eddig még ők sem merték azt hazudni, hogy hülye.

Magyar Péter is jobban tenné, ha valóban kiállna, és egy vitában bizonyítana Dobrev Klárával szemben. Eddig két ilyen megkeresés érkezett, Dobrev Klára mindkettőre igent mondott, Magyar Péter egyikre sem. Van még kérdés?


.

Kapcsolódó cikkeink:

Magyar Péter megtámadta a Záveczet egy neki nem tetsző kutatás miatt: Molnár Csaba visszaszólt

.

FRISS: Molnár Csaba reagált Magyar Péter botrányos Financial Times-interjújára

.

Molnár Csaba berágott és visszaüzent a pécsi rendezvényén hazugságot terjesztő Magyar Péternek

.

Valódi Hírek