DK: Kónya Endre személyiségi jogai miatt nem tudhatja meg az ország, hogy miért kapott elnöki kegyelmet

A fideszes ped0filoknak és segítőiknek természetesen vannak személyiségi jogaik – mutatott rá Kálmán Olga.

A DK pert indít a ped0fil Kónya Endre elnöki kegyelme miatt

A Demokratikus Koalíció pert indított azért, hogy kiderüljön:

miért kapott köztársasági elnöki kegyelmet Kónya Endre,

a bicskei ped0fil igazgató segítője, aki elhallgattatta a sze*uálisan zaklatott gyerekeket – hívta fel a figyelmet lapunkhoz eljuttatott szombati közleményében Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője.

A „személyiségi jogokra” hivatkozva mentegeti a hatalom a ped0fil bűnözőt

Közölte: az elsőfokú bírósági döntés szerint azért nem tudhatja meg az ország az igazat, mert

a kért adatok bűnügyi személyes adatnak minősülnek (!).

„A Demokratikus Koalíció szerint bicskanyitogató, hogy azt az embert, aki egy ped0fil karjaiba lökte a bicskei gyerekeket, most

a személyiségi jogaira hivatkozva mentegeti ez a velejéig romlott hatalom.

  • Jogállam nincs,
  • törvény előtti egyenlőség nincs,
  • gyermekvédelem nincs,
  • jogok meger*szakolt gyerekeknek nincsenek,

de a fideszes ped0filoknak és segítőiknek természetesen vannak személyiségi jogaik

– emelte ki.

Mindent meg fognak tenni, hogy elszámoltassák a felelősöket

„A DK nem adja fel, készülünk a másodfokra, és

mindent meg fogunk tenni azért, hogy elszámoltassuk a kegyelmi ügy minden felelősét!”

– áll a közleményben.

Valódi Hírek