Gyurcsány Ferenc: Magyar Péter többet árt az ellenzéknek, mint a kormánynak

Politológushallgatók előtt beszélt a DK elnöke.

A politológushallgatók közéleti táborába, Szokolyára kapott meghívást Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, ahol az új jobboldali messiásról, Magyar Péterről is kérdezték a korábbi miniszterelnököt.

Árt az ellenzéknek

Varga Judit exférjének felbukkanásáról a DK elnöke kifejtette:

„Akkor úgy aposztrofálta magát, mint aki onnan jön, de velünk, rendszerellenesekkel van. Olyan ember, aki titkok birtokában van, és ezeket a titkokat meg fogja osztani a nyilvánossággal, hogy véget vessen a rendszernek…

…első körben az ellenzéki szavazókat szólította meg ezzel. Azt állítja, hogy nem politikus, de le fogja rántani a rendszert. Egy későbbi fázisban aztán azt mondja: politikus vagyok, de nem csak a NER-t akarom leváltani, hanem mindenkit, aki él és mozog. Az ellenzéket is.

Azok jártak el helyesen, akik csendben maradtak, mint ahogy mi is tettük, és kivárták, miről szól ez a jelenség. Kiderült aztán, hogy miről szól. Vannak, akik kiegyeznek azzal a rendszerrel, ami bármilyen, de Orbán nem lop, és van egy olyan felfogás is, ami ennél elvibb. Magyar Péternek nem a rendszerrel van baja, hiszen egy Orbán nélküli Fidesszel összefogna.

A rendszer kétpárti, kétpólusú. Koalíciós kényszer van, tehát aki nem megy szembe Orbán rendszerével, hanem harmadik szereplőként lép be a közéletbe, az első sorban az ellenzék soraiban végez rombolást.”

Gyurcsány Ferenc szerint Magyar a legkevésbé a DK-nak okoz kihívást, sokkal inkább a többi ellenzéki pártnak. Gyurcsány szerint Magyar hajlandó elfogadni a Fidesz világát, ha nem Orbán Viktor vezeti, vagyis neki csak személyi problémája van a rendszerrel, míg a DK kritikája az Orbán-rendszer iránt súlyosabb, elvibb természetű.

A beszélgetést >>ITT<< nézheted meg, érdemes:

.

(via Ellenszél)

Valódi Hírek