Befutott az előrejelzés: Kiadták a riasztást, zord fordulatot vesz az időjárás

Citromsárga riasztást rendeltek el.

Tovább növekszik a felhőzet

Pénteken északnyugat felől lassanként tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon – hívta fel a figyelmet friss előrejelzésében a Hungaromet Zrt.

A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad, ugyanakkor jelezték, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben

gyenge fagy is lehet.

Szombaton már megdörrenhet az ég

Szombat délelőtt többnyire erősen felhős ég várható rövidebb napos időszakokkal, de az ország keleti, északkeleti tájain naposabb időre van kilátás. Főként a Dunántúlon, a Duna-Tisza közén és az Északi-középhegység nyugati felén valószínű elszórtan kisebb eső, zápor, délután, kora este északnyugaton kis eséllyel az ég is megdörrenhet.

A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű.

Elsőfokú riasztást adtak ki az erős, károkozó szelek miatt

A szakszolgálat pénteken

elsőfokú riasztást adott ki heves zivatarok veszélye miatt.

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki heves zivatarok veszélye miatt a HungaroMet – közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Figyelmeztettek: az érintett területeken

jégeső eshet, valamint károkozó, erős szél fújhat.

Amennyiben a HungaroMet visszavonja az ország területéről az elsőfokú riasztást, vagy másodfokú riasztást ad ki, arról újabb közleményben fognak majd beszámolni – írták.

Forrás: met.hu

(met.hu nyomán)

Valódi Hírek