Az éj leple alatt sújtott le Orbán Viktor: Kipenderítette a kormány egy régi motorosát

Bunford Zsolt János karrierje szinte összeforrt az Információs Hivatallal.

Miközben az ország szeme az európai uniós csúcstalálkozóra, illetve Orbán Viktorék szélsőjobboldali brüsszeli konferenciára szegeződik, a magyar kormányfő súlyos döntést hozott az éj leple alatt.

Kapcsolódó: Elkezdődött az EU-csúcs, alaposan megizzasztják Brüsszelben Orbánt

A miniszterelnök április 21-ei hatállyal felmentette Bunford Zsolt Jánost, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárát e tisztségéből.

A friss Magyar Közlöny szerint az ötletgazda Szijjártó Péter tárcavezető volt. A posztot április 22-étől Balajthy Henrietta tölti be.

Kicsoda Bunford Zsolt János?

Bunford a biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkári posztot tölti be – a jelek szerint már nem sokáig.

2020 és 2022 között az Információs Hivatal főigazgatójaként, előtte két évig annak elemző főigazgató-helyetteseként tevékenykedett. A hivatali karrierje azonban egészen 2008-ig nyúlik vissza, különböző vezetői beosztásokat látott el az IH-nál.

2003 és 2009 között a bécsi ENSZ Képviseleten beosztott diplomataként dolgozott, előtte pedig ugyancsak az Információs Hivatalnál tevékenykedett.

Mit tudni az utódjáról?

Balajthy Henrietta 2015 óta dolgozik a tárcánál, eddig Sztáray Péter biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkár kabinetfőnöke volt – részletezte a hvg.hu.

Balajthy a szakdolgozatát a Budapesti Corvinus Egyetemen 2013-ban Magyar–orosz kapcsolatok 2002–2010 között címmel írta.

Mi történik Brüsszelben?

Folytatódott Orbán Viktorék brüsszeli szélsőjobboldali konferenciája.

A NATCON az X-en (az egykori Twitter – szerk.) osztotta meg, hogy szerdán az állami hatóságok további beavatkozása nélkül folytatódott a rendezvény az illetékes bíróság döntése alapján.

Mint írtuk, a Concert Noble és végül a Hotel Sofitel is nemet mondott a rendezvényre, amely a Nemzeti Konzervatív Konferencia nevet viseli.

Az eseményt a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli irodája szervezte. Végül a saint-josse-i Claridge Events lett a konferencia helyszíne.

Kapcsolódó: Hatalmas balhé tört ki Orbán miatt Brüsszelben: Kipenderítették a miniszterelnök rendezvényét a második helyszínről is

Ám alig kezdődött el Orbánék brüsszeli konferenciája, a hatóság lefújta az eseményt – még kedden.

A rendőrség indoklása szerint a rendezvény alkalmat teremthet a közrend megzavarására, így közölték a szervezőkkel, hogy vége a mókának. A hatóság emberei délelőtt 11 órakor érkeztek meg a helyszínre.

Körülbelül 2 órával később – már a hivatalos végzéssel a kezükben – ismét megjelentek, a dokumentumot pedig átadták Anthony Gilland szervezőnek.

Kapcsolódó: Véget vetett Orbánék mókázásának a belga rendőrség

Néhány résztvevő azonban nem akarta elhagyni a konferenciát, a rendőrök barikádot emeltek a helyszínen.

Kapcsolódó:

Orbán Viktor nagyon megsértődött: Váratlan lépésre szánta el magát a miniszterelnök

Beizzította a rakétáit Orbán Viktor: Máris sikerült saját magát arcul csapnia szerdán

Valódi Hírek