Az árnyékkormány bejelentette: Megtiltják a magyar dolgozók vendégmunkásokra cserélését kormányváltás esetén

Az árnyékkormány szerint alulfizetett vendégmunkások helyett jól megfizetett magyar dolgozókra van szükség.

Néhány éve még a magyarok munkahelyét féltette az Orbán-kormány a bevándorlóktól, de mint annyi minden más, ez is Orbán Viktor hazugságának bizonyult – fogalmazott Varga Ferenc hétfői sajtótájékoztatóján.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint ugyanis tavaly csúcsra pörgette a kormány a bevándorlást. Egy év alatt 61 ezer külföldi telepedett le Magyarországon. Ők többségében az Európai Unión kívülről érkeztek hazánkba – részletezte a bér-és munkaügyi árnyékminiszter.

Mint mondta, mintegy 38 ezren érkeztek Ázsiából. Ők zömében alulfizetett, jogfosztott vendégmunkásként kezdtek dolgozni,

kiszorítva a magyarokat az állásaiból

– amelyek egyébként sem fizettek jól.

Mit mond az árnyékkormány?

A Dobrev Klára vezette árnyékkormány szerint alulfizetett vendégmunkások helyett jól megfizetett magyar dolgozókra van szükség.

A kormányváltást követően megtiltanák, hogy valakit azért bocsássanak el hazánkban, mert a helyére vendégmunkást szeretnének felvenni a különböző cégek – hangsúlyozta Varga Ferenc.

Hozzátette, hogy a tömegével hazánkba érkező, a magyar dolgozóknál is rosszabbul fizetett ázsiai vendégmunkásokból csupán az akkumulátorgyárak, a fideszes milliárdosok és munkaerő-közvetítők húznak hasznot.

Eközben magyarok tízezrei veszíthetik el az állásukat. Nem várhatunk 2026-ig. Ha Orbán Viktor június 9-én az EP-választásokon elveszíti a többségét, akkor a Demokratikus Koalíció már másnap előrehozott választást fog követelni – emelte ki az árnyékminiszter.

Mindenkit arra kérnek, hogy szavazzanak a legerősebb ellenzéki szövetségre, a DK–MSZP–Párbeszéd közös listájára – hangsúlyozta Varga Ferenc.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek