Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot az Izrael elleni támadás miatt

Rendkívül súlyos helyzet állt elő.

Iránból több tucat drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője, Daniel Hagari televíziós sajtótájékoztatóján, megerősítve az izraeli média értesüléseit.

„Nemrég Irán drónokat indított területéről Izrael területére”

– közölte a katonai szóvivő.

Felszólították a lakosságot

Hozzátette: fokozott készültségbe helyezték a légvédelmi rendszert, amely a légierő repülőgépeivel és a haditengerészet hajóival együtt védi az ország légterét. Az izraeli hadsereg figyeli az összes célpontot – közölte Hagari.

„Arra kérjük a lakosságot, hogy figyeljenek a polgári védelem utasításaira és az IDF szóvivőjének hivatalos közleményeire, tartsák be azokat”

– hangsúlyozta.

Az izraeli közlekedési minisztérium bejelentette: helyi idő szerint éjfél után fél órával

lezárták Izrael légterét a belföldi és a nemzetközi járatok elől.

A brit miniszterelnök elítélte Irán Izrael elleni támadását

A Downing Street által szombat éjjel ismertetett nyilatkozatában Rishi Sunak brit miniszterelnök úgy fogalmazott: „a lehető legerőteljesebb módon” elítélik az iráni rezsim Izrael elleni felelőtlen támadását.

Sunak szerint az ilyen csapásmérések a feszültségek fellángolásának és a térség destabilizálódásának kockázatával járnak.

„Irán újból megmutatta, hogy káoszt akar teremteni saját szomszédságában is”

– áll a konzervatív párti brit kormányfő nyilatkozatában.

Rishi Sunak hangsúlyozta: Nagy-Britannia változatlanul kiáll Izrael és saját regionális partnerei – köztük Jordánia és Irak – biztonsága mellett. London a szövetségeseivel vállvetve sürgősséggel dolgozik a helyzet stabilizálása és a további eszkaláció megelőzése érdekében, mivel senki nem akar még több vérontást – áll a londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett kormányfői nyilatkozatban.

Elfogták az Izraelre lőtt ballisztikus rakétákat

Vasárnap reggeli közlések szerint

az amerikai hadsereg elkezdte elfogni az Iránból Izrael területére indított drónokat

Szíria és Jordánia felett – jelentette az izraeli 12-es televízió katonai forrásokra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint az eddig három hullámban elindított több mint száz kamikaze drónt katonai célpontok ellen szánták, és ezeken a helyeken is felkészülnek a fenyegetés elhárítására.

Irán közölte, hogy ballisztikus rakétákat is kilőtt Izrael ellen, amelyek repülési ideje 12 perc. A becslések szerint Irán további hullámokban várhatóan összesen mintegy ötszáz drón és robotrepülőgép küldését tervezi Izrael ellen.

Az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah szervezet is rakétákat indított Izrael északi határvidéke ellen, azonban ezek nagyságrendje nem haladta meg jelentősen az elmúlt hónapok mértékét. A jemeni húszik is rakétákkal és drónokkal tüzelnek Izrael déli, vörös-tengeri kikötővárosa, Eilat felé.

Izrael légterének lezárása miatt a korábban Tel-Avivba indult járatok egy része visszafordult, más része más országok légikikötőibe tart.

Az Egyesült Államok hadserege közölte: Izrael határain kívül elfogott több tucat kamikaze drónt és robotrepülőgépet, Jordánia katonai repülőgépei is részt vettek a drónok elfogásában. Egy meg nem nevezett vezető tisztviselő azt nyilatkozta a 12-es televíziónak, hogy

Izrael jelentős választ ad majd az iráni támadásra.

Irán azonnal reagált az USA bejelentése után

„Az Egyesült Államoknak távol kell maradnia az Irán és Izrael közötti jelenlegi konfliktustól!”

– közölte Teherán ENSZ-missziója az X közösségi oldalon szombat éjjel, hozzátéve: „az ügy lezártnak tekinthető”.

Megerősítették: Irán drónokkal indított katonai akciója „válasz a cionista rezsim agressziójára” a damaszkuszi nagykövetség helyiségei ellen. Ha Izrael „újabb hibát követ el”, Irán válasza „sokkal szigorúbb lesz” – tették hozzá.

Megszólalt Szijjártó Péter

„Magyarország határozottan elítéli az Izrael ellen indított rakétatámadást”

– közölte közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„Az Izrael elleni iráni légitámadás a közel-keleti konfliktus eszkalációjának veszélyét hozza magával, mely súlyos fenyegetést jelent a globális biztonságra”

írta a Facebook-oldalán Szijjártó Péter.

Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délutánra összehívta a Védelmi Tanácsot a Karmelita kolostorba az Izraelt ért iráni légitámadások következményeinek értékelésére – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Irán több mint 200 drónt, illetve rakétát lőtt ki Izrael ellen szombat éjszaka óta. Az akció válaszlépés volt Irán damaszkuszi konzulátusa ellen két hete végrehajtott – Izraelnek tulajdonított – légicsapásra, amelyben 12-en vesztették életüket.

FRISSÍTÉS:

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét

az éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után – jelentette a reptéri hatóság.

Izrael helyi idő szerint reggel hét óra harminc perckor megnyitotta légterét a mintegy hét órás zárlatot követően. A légiközlekedési hatóság közlése szerint a kiesés miatt változások várhatóak a menetrendben, az utazóközönségnek tájékozódnia kell a légitársaságoknál járataik indulásáról és érkezéséről.

Daniel Hagari vasárnap reggel bejelentette: az Izrael ellen indított rakéták és drónok kilencvenkilenc százalékát elfogták. A harminc robotrepülőgépből huszonötöt számoltak fel a levegőben, és a több mint százhúsz ballisztikus rakéta közül is csak néhány ért földet Izraelben, kisebb károkat okozva a Nabatim légibázison.

Hagari hangsúlyozta: a bázis továbbra is működik, a vadászgépek onnan továbbra is indulnak küldetéseikre.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek