Kálmán Olga a bíróság épülete elől jelentkezett be: Elkezdődött a DK Kónya Endre ellen indított pere

Mutatjuk Kálmán Olga sajtótájékoztatóját a Kónya Endre kegyelmi ügyének pertárgyalásáról.

Kálmán Olga részt vett a Kónya Endre elleni per tárgyalásán

Kálmán Olga pénteken a Fővárosi Törvényszék épülete elől jelentkezett be a Demokratikus Koalíció közösségi oldalán.

A párt frakciószóvivője a sajtótájékoztatón megosztotta, hogy épp véget ért a bírósági tárgyalás, amely a hírhedt ped0filbotrány kapcsán kezdődött.

A DK ugyanis közérdekű adatigényléssel élt az Igazságügyi Minisztérium felé. Arról érdeklődtek, hogy milyen érvek és indokok alapján adtak kegyelmet egy ped0fil bűnsegédjének, Kónya Endrének – idézte fel a történteket Kálmán Olga.

A tárca azonban megtagadta a válaszadást, így a Demokratikus Koalíció a bírósághoz fordult. Pénteken zajlott az elsőfokú tárgyalás, ítélethirdetés körülbelül két hét múlva várható – részletezte a frakciószóvivő.

Mint mondta, a közérdekű adatigénylés megtagadása, valamint a bírósági tárgyalás kapcsán az Igazságügyi Minisztérium jogászai azzal érveltek, hogy Kónya esetében azért nem tudhatja meg a DK – és a nyilvánosság – a kegyelem hátterében húzódó okokat, mert azok bűnügyi, személyes adatok.

Összességében

  • a társadalom nem ismerheti meg, hogy kiről van szó – ámbár tudjuk,
  • nem ismerheti meg, hogy milyen bűncselekményről van szó – ugyanakkor ez is világos

– mutatott rá Kálmán Olga. Hozzátette, mindezek után azt is tudni szeretné a nyilvánosság, mivel érdemelte ki Kónya Endre a kegyelmet.

Továbbá felmerült, hogy ki volt az a személy, aki leginkább támogatta a kegyelmet.

Orbán Viktornak volt köze a kegyelmi döntéshez?

A kérdéseket megválaszoló iratokat nem adja ki a minisztérium – ismertette Kálmán Olga, megjegyezve, hogy ettől függetlenül nem adja fel a DK, folyamatosan részt vesznek az ügyben kezdeményezett bírósági tárgyalásokon, az ítéletről pedig tájékoztatni fognak mindenkit.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek