Nem csitul a vihar Orbánék körül: A brazil exelnök elárulta, miért járt a magyar nagykövetségen

A Jair Bolsonaro ellen zajló nyomozás kapcsán közölt információkat a brazil külügyminisztérium.

Ahogy beszámoltunk róla, február elején a brazil rendőrség elvette Jair Bolsonaro volt elnök útlevelét, és letartóztatta két korábbi beosztottját. Őket azzal vádolják, hogy puccsot terveztek végrehajtani az országban, miután Bolsonaro elvesztette a választást.

Az exelnököt napokkal később a brazíliavárosi magyar nagykövetség bejárata előtt kapták lencsevégre. A nagykövetség kameráinak felvételeit valaki kiszivárogtatta.

Az információk szerint Bolsonaro két napot töltött a magyar nagykövetségen, ahol a magyar nagykövettel is találkozott. Mivel idegen állam nagykövetségének területén tartózkodott, így nem tudták letartóztatni a helyi hatóságok.

Kapcsolódó: Kirobbant a legfrissebb nemzetközi botrány: Videófelvétel került elő Orbánék brazil balhéjáról

Kipattant a diplomáciai botrány

Brazília bekérette Halmai Miklóst, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott brazíliavárosi nagykövetét, meghallgatása mintegy 20 percen át tartott. Ráadásul az értesülések szerint a dél-amerikai ország visszahívta magyarországi nagykövetét.

A brazil szövetségi rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, ami a volt elnök előzetes letartóztatásához vezethet.

A 24.hu kérdésére a brazil külügyminisztérium közölte, hogy

a Bolsonaro ellen zajló nyomozás Brazília belügye.

A tárca nem válaszolt a lap azon kérdésére, miszerint igaz, hogy Brazília visszahívta budapesti nagykövetét.

Megszólalt Bolsonaro

„Nem tagadom, hogy a nagykövetségen voltam. (…) Nem mondom meg, hol jártam még. Baráti kapcsolatban vagyok néhány államfővel, akik aggódnak értem”

– fogalmazott Brazília volt elnöke a történtek kapcsán. Hozzátette, hogy csupán a két ország közötti ügyekről beszélt a magyar állam képviselőivel,

„a többi csak spekuláció”.

Orbán nemrég meglátogatta

Mint írtuk, decemberben Buenos Airesbe repült Orbán Viktor, ahol találkozott Bolsonaróval. Erről Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke számolt be még az ünnepek előtt.

A „tárgyalás” fő témája a jobboldali pártok nemzetközi együttműködése volt. Orbán beszámolt a bukott brazil diktátornak az európai jobboldal állítólagos „politikai előretöréséről”.

„Az argentínai találkozón Orbán Viktor és Jair Bolsonaro sok sikert kívántak egymásnak, Brazíliában ugyanis jövőre helyhatósági, Magyarországon pedig önkormányzati és európai parlamenti választások lesznek”

– részletezte Havasi.

Kapcsolódó:

Tömeggyilkossággal is vádolt bukott diktátorral találkozott Orbán Dél-Amerikában

Valódi Hírek