Szentkirályi Alexandra lett a Fidesz főpolgármester-jelöltje, és rögtön kínos videóval sikerült beköszönnie

„Váratlan” bejelentés.

Megírtuk, hogy az előzetes tervek szerint erre a hétre ígérte a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének megnevezését. Orbán Viktor még decemberben tett arra ígéretet, hogy legkésőbb március első felében megnevezik a Fidesz főpolgármester-jelöltjét. A kormányfő akkor úgy fogalmazott, addig minden más, ami ezen túl van, az „budapesti kávéházi legenda”.

Megszületett a végső döntés

Csütörtökön érkezett a hivatalos bejelentés, miszerint a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel

Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz–KDNP-szövetség főpolgármester-jelöltjének.

A végső döntést azonban a Fidesz Alapszabálya szerint a Kövér László vezette Országos Választmány hozza majd meg – írta a Telex.

Így Szentkirályi Alexandra fog megmérkőzni a fővárosban a jelenlegi főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel, akinek újrázását a DK–Momentum–MSZP–Párbeszéd szövetség is támogatja. A Jobbik–Konzervatívok Brenner Kolomant, a Mi Hazánk pedig Grundtner Andrást indítja a választáson.

Szentkirályi Alexandra neve már régóta felmerült a Fidesz lehetséges jelöltjeként, ám ő az üggyel kapcsolatban mindig úgy nyilatkozott, hogy érti az jelöltekkel kapcsolatos találgatásokat, de ő inkább a kormányszóvivői munkára koncentrálna. Egy korábbi kormányinfó során azt is kijelentette, hogy elégedett a kormányszóvivői pozíciójával, szereti ezt a munkát, és jelöltsége egyébként sincs napirenden.

Korábban arról is mesélt, mivel nem keresték meg, nem is gondolkodott el rajta, hogy lennének-e főpolgármester-jelölti ambíciói. A valóság erre csütörtökön rácáfolt.

Szentkirályi Alexandra láthatóan vereségre készül júniusban. A friss, jelöltségét bejelentő Facebook-videóban teljes hosszában Karácsony Gergelyt és Gyurcsány Ferencet szapulta.

Érdemi tervekről, fejlesztési elképzelésekről egy szót sem ejtett.

A bejelentést tartalmazó teljes videót itt tudod megnézni:

Tarlós korábban már szivárogtatott

Szentkirályi jelöltségével kapcsolatban Tarlós István korábbi főpolgármester beszélt egy interjúban. Tarlós akkor úgy fogalmazott: Szentkirályi az, „aki a legtöbb szavazatot lenne képes produkálni”.

„Ismeri Budapestet, a Városházát, nagyon otthon van a humán területen, kiválóan kommunikál, és két idegen nyelven is beszél. Úgy vélem, más jelölt-jelöltekhez képest, Alexandra az, aki a Fidesz táborát sem osztaná meg, van benne lojalitás, ám céltudatos, saját elképzelései is vannak. A női szolidaritás miatt feltehetően sok hölgy is bizalmat szavazna neki – ha nem is a politikusi terepről”

– részletezte a volt főpolgármester, aki ugyanakkor hangot adott abbeli félelmének, hogy vajon hányan fognak a jelöltjükkel szemben állni.

Scarlett Johansson, Tarlós István és Szalay-Bobrovniczky Alexandra 2019-ben / Fotó: Jay Maidment / Marvel’s Black Widow

A jelenlegi kormányszóvivő neve nem csak a Fidesz főpolgármester-jelöltjeként került elő a közelmúltban: mint megírtuk, még 2015-ben adta át a bicskei gyermekotthon ped0fília miatt elítélt igazgatójának a Bárczy István-díjat Szentkirályi Alexandra akkori főpolgármester-helyettes, jelenlegi kormányszóvivő. Az is kiderült, hogy a ped0fil bűnöző kitüntetését Bagdy Gábor – szintén főpolgármester-helyettes – kezdeményezte.

Kapcsolódó:

Kiderült: Szentkirályi Alexandra és egy KDNP-s politikus tüntették ki a bicskei gyermekotthon ped0fil igazgatóját (+videó)

Valódi Hírek