Tetőzik a fideszes belharc: Újabb polgármesterjelölt lép vissza a kormánypárti fellegvárban

Rosszul áll a kormánypárt szénája.

Nem indul Körmenden a polgármesteri székért Bebes István – írta meg a nyugat.hu. A politikus 2002 óta vezette a Vas megyei várost, egy külföldi megbízatás miatt azonban visszalép a poszttól – jelentette be Bebes egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Körmenden rosszul áll a Fidesz

Tavaly nyáron beszámoltunk arról, hogy fellázadtak a Fidesz-politikusok, teljes erőből egymásnak estek a kormánypárti fellegvárban.

Akkor Belencsák István alpolgármester közölte, hogy a Fidesz nem Bebest, hanem őt támogatja a 2024-es önkormányzati választásokon. Bebes viszont nem akarta feladni, nem sokkal később bejelentette: párttámogatás nélkül is elindul a polgármesteri székért.

Az idei év eleje azonban másképp alakult. Megírtuk, hogy Belencsák Facebook-oldalán arról írt: visszalép a polgármester-jelöltségtől. A politikus azt írta, olyan dolgok történtek, amelyre a legrosszabb rémálmában sem mert volna gondolni.

Állítása szerint saját pártja indított ellene hadjáratot, és február végén már attól sem riadtak vissza „bizonyos körök”, hogy névtelen telefonhívásokkal próbálják megfélemlíteni. A politikus arra is kitért, hogy

Bebes István fideszes párttársa zsarolja őt és fenyegeti a családját,

ilyesmire pedig nem számított saját politikai közösségétől.

Közben Szabó Barna állatorvos is bejelentette indulási szándékát, a portál információi szerint őt Bebes támogatta, abban bízva, hogy rajta keresztül lesz befolyása a város irányítására.

Bebes csütörtöki bejelentésével megborította a nehezen kialakult egyensúlyt: a korábbi jelöltek közül így már csak Szabó maradt talpon. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy automatikusan ő lesz a Fidesz körmendi polgármesterjelöltje.

Ki lesz a befutó?

A kormánypárti belharc végén könnyen előállhat az a helyzet hogy

az ellenzéki Patonay Imre nevető harmadikként megnyeri az ősfideszes Körmendet.

2019-ben Patonay volt az, aki civil színekben, de ellenzéki pártok támogatásával majdnem megverte Bebest.

Valódi Hírek