Villámgyorsan életbe lépett Orbánék rendelete: A Nébih már eleget tett az ukáznak

A Nébih honlapján csekkolhatjuk a kiszereléscsökkentéssel érintett termékek listáját.

Amennyiben a 2020. január 1. és 2023. július 1. között gyártott termékekhez képest az előállítás során új, kisebb tömegű, valamint térfogatú kiszerelés kerül piacra egy adott árucikkből, úgy

a kereskedő köteles feltüntetni

a kiszerelés változására utaló, a kereskedelemért felelős miniszter által meghatározott tartalmú és formájú figyelemfelhívást a terméknél a forgalmazás kezdetétől 2 hónapig – derült ki a Magyar Közlöny egy januári számából.

Megjelent a lista

Március elejével a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján megjelent egy lista a kiszereléscsökkentésről. A felsorolásban azokat az árucikkeket láthatjuk, amelyek immár kisebb tömegű, térfogatú kiszerelésben kerülhetnek a kosarainkba.

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára a 24.hu megkeresésére kifejtette, hogy minden érintett terméknél figyelmeztetést kell kihelyezniük a kereskedőknek. Mint mondta, ez nem hasonlít az árstopos időszakhoz, amikor elég volt a bejáratnál elhelyezni egy táblát.

Hozzátette, ez rengeteg munkát jelent a boltosoknak és dolgozóiknak, de talán később, az árufeltöltéseknék már egyszerűbb lesz az intézkedés végrehajtása.

„Egyet nem szeretnénk, ha a kihelyezett tájékoztatókat és figyelmeztetéseket látva a kereskedőre haragudna a vásárló.

Hiszen nem a kereskedő döntése, hogy kisebb lesz a kiszerelés, az ár meg nem csökken, hanem a gyártóé”

– mutatott rá Neubauer Katalin.

A kormányrendelet szerint a szabályozás azokat a kereskedőket érinti, akiknek a tárgyévet megelőző évben a nettó árbevételük meghaladta az 1 milliárd forintot. Az érintetteknek érdemes alaposan tanulmányozni a kormány friss rendeletét. A tájékoztatás hiánya súlyos pénzbüntetést vonhat maga után – a dokumentum szerint

termékenként 1 millió forintos bírsággal kell számolni.

A kereskedőknek plakátot kell kihelyezniük az üzletek bejáratához, valamint figyelmeztetéssel kell ellátniuk az érintett termékeket. A kiszerelés csökkentésének mértéke azonban csak a Nébih listájában ellenőrizhető.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek