Sosem lesz vége? Újabb fideszes politikus neve került elő az undorító ped0filbotrányban

Etyek jelenlegi fideszes alpolgármestere volt Kónya Endre védője.

Bálint Attila, Etyek jelenlegi alpolgármestere, a Fidesz-KDNP 2019-es önkormányzati választásokon induló jelöltje volt az, aki az első fokú tárgyaláson képviselte Kónya Endrét.

A bicskei igazgatóhelyettes később egy sztárügyvédre váltott,

de továbbra is rejtély, miből tudta megfizetni.

Fideszes politikus volt a védőügyvéd

A fideszes politikus egyébként egy állami cég, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Zrt. ügyvezető igazgatója.

Állítása szerint nem emlékszik arra, ki kérte fel,

de a 444.hu kérdésére elmondta, többször is beszélt Kónyával. Bővebb nyilatkozatot azonban nem adott a védői titokra hivatkozva.

Bálint Attila

Mint ismert, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója, V. János több gyermeket is molesztált az ott töltött 26 év alatt. Az ügyre 2016-ban derült fény. Tíz kiskorú fiú az RTL Házon Kívül adásában számolt be arról, hogy az igazgató orálIs sz*xre kényszerítette őket.

A két áldozat, Illés Levente és Pop Mert Julián arcukat és nevüket vállalva mesélték el történetüket. Az igazgatót leváltották, ellene később eljárás indult.

A vádirat szerint V. János, – aki mellesleg Bicske díszpolgára, valamint a rangos gyermekvédelmi kitüntetés (!), a Bárczy-díj birtokosa is volt – különböző kedvezmények fejében kényszerítette a gondozására bízott fiúkat. Őt nyolc év szabadságvesztésre ítélték.

A helyettesét, akiről kiderült a per során, hogy tudott a molesztálásról, sőt, hamis vallomást is írt az egyik gyermek nevében,

Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette.

Az elmúlt évtized legnagyobb politikai botránya robbant ki

A kirobbant botrány után Novák Katalin és Varga Judit közvetlenül egymást követően nyújtották be lemondásukat. A köztársasági elnök a Sándor-palotában elmondott, felvételről sugárzott beszédben intett búcsút államfői tisztségének.

Közvetlenül utána Varga Judit jelezte, hogy EP-listavezetői mandátumáról, parlamenti képviselői pozíciójától és minden más tisztségétől megválik, sőt, a közélettől is visszavonul.

Péntek délután Balog Zoltán is benyújtotta lemondását a Magyarországi Református Egyház lelkészi zsinatának elnöki posztjáról – közölte a püspök a pénteken délután elmondott zsinati beszédében.

A püspök a harmadik szereplő, aki lemondani kényszerült a nemrég kirobbant ped0filbotrány után.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek