Megáll az ész: Nagy Feró Orbán Viktorról vallott

Szívesen ülne mögötte a díszemelvényen.

A nemzet csótányaként elhíresült Nagy Feró szerint Orbán Viktornak nagy szüksége van arra, hogy kiálljanak mellette. Ő pedig nem volt rest, megtette.

Mindezt egy a magyarjelen.hu-n közzétett interjúban. Ebben arról vallott, mit jelent neki Orbán és a párt.

„Úgy érzem, életem legfontosabb pártja a Fidesz.

Négyszer nyerték meg a választásokat, már csak ezért is kicsit csendesebben kellene kritizálnia azt, amit képviselnek. A helyi Fidesz-szervezetet is támogatom, részt veszek a Békemeneteken, s ha Viktor kérné, akár a díszemelvényen is ott ülnék”

– írta a zenészből fideszes celebbé avanzsált Feró.

Nagy Ferót azért nem zavarja, hogy Orbán korábban a liberális internacionálé alelnöke is volt, mert saját magát mindig liberálisnak tartotta. Ezt szerinte az is mutatja, hogy neki nem probléma, ha valaki mást gondol, mint ő, „hiszen mi egy országot építünk, s ebben a projektben a legfontosabb szó a magyarság érdeke”.

„Visszatérve Orbán Viktorra, én azt gondolom, ő zseniálisan vezeti az országot,

annak ellenére, hogy ez az Európai Unió egy nagy tévedés volt a részünkről”

– fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol a fideszesek gazdagodásáról, azt válaszolta:

„annak kellene inkább örülnünk, hogy végre most a jobboldalon is van néhány gazdagabb ember”.

„Mondják, hogy a Fidesz mindent elvesz, de én úgy gondolom, csak a volt kommunistáktól veszi vissza azokat a dolgokat, amik egykor nagy közös tulajdonunkat alkották”

– tette hozzá.

(magyarjelen.hu nyomán)

Valódi Hírek