Mit művelt Novák Katalin? Nagyon súlyos dologra vetemedett Gundel Takács Gábor ellen a kegyelmi botrány után

Gundel Takács Gábor mindent elárult.

Írt Novák Katalinnak egy levelet.

„Nagyon nagy csalódás számomra ez az ügy sokféle szempontból”

– jelentette ki a kegyelmi üggyel kapcsolatban Gundel Takács Gábor az ATV Start című műsorában pénteken.

„Hiába akar az ember ingyen, bérmentve, jóhiszeműen, segítő módon hozzátenni valamit a társadalomhoz, a politika sarából mindig fröcsög rád”

– jegyezte meg a műsorvezető, aki azt is elmondta, hogy „a politika közelében nem tud létezni”.

A műsorvezető megszólalt a lemondás után

„Nagyon nehéz ma közszereplőként vállalni ügyeket, mert valaki biztos, hogy elkezd majd téged szentségelni és rettenetes üzeneteket küldeni”

– mondta.

„Véleményem szerint rossz döntés született a kegyelmi kérvény aláírásakor. Hiba volt”

– írta Gundel Takács Gábor Facebook-oldalán február 8-án.

Mint ismert, Gundel Takács is egyike volt annak a 16 közéleti szereplőnek, akik társadalmi munkában segítették Novák Katalin munkáját tanácsadóként. A műsorvezető elsőként jelentette be, hogy kilép Novák Katalin elnöki tanácsadó testületéből.

„Nem tudok azonosulni a magyar politikai kultúrával, kommunikációval, cinizmussal, módszerekkel, indulatokkal és gátlástalansággal. Egyik oldaléval sem. Épp ezért nem kívánok a jövőben a tanácsadó testület tagja sem lenni, mert reményeim ellenére ezt a munkát sem lehet politikamentesen végezni”

– közölte.

Kapcsolódó: Gundel Takács Gábor lemondott a Köztársasági Elnöki Tanácsadó testületi tagságáról

Gundel Takács az ATV-ben arról is beszélt, hogy a maga részéről lezártnak tekinti ezt az ügyet, és – tette hozzá – nem akar a továbbiakban foglalkozni a kegyelmi üggyel. Majd megemlítette, hogy ő levelet is írt Novák Katalinnak az ügyben.

„Én írtam neki [Novák Katalinnak] egy másfél oldalas levelet, ez legyen a kettőnk dolga.”

A Telex azon kérdésére, hogy hogy kapott-e választ, Gundel Takács azt felelte:

nem.

Videó:

Valódi Hírek