Érik a fordulat? Alig jelentette be az örömhírt az állami hivatal, máris jöhet a rémálom

Hiába a KSH közleménye; ne igyunk előre a medve bőrére!

Januárban az elemzői várakozásoknál jobban csökkent az infláció. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint a 12 havi drágulás üteme 3,8 százalék volt. Ennek akár örülhetnénk is – hiszen az elemzői várakozások még 4,3 százalékról szóltak –, azonban úgy tűnik, ennek meglesz a böjtje.

A friss szám azt jelenti, hogy az inflációs mutató beesett a jegybank 2-4 százalékos célsávjába. A következő egy-két hónapban még csökkenhet, de inkább stagnálhat a pénzromlást, ám

ezt követően újra az áremelkedések gyorsulására kell számítani.

A jegybank nem dőlhet hátra a KSH közleménye után sem

A kormánypropaganda szólamaival szemben árstabilitás akkor lesz, ha tartósan 3 százalék alá csökken az infláció.

Erre még minimum egy évet kell várni, de hogy az mennyire lesz fenntartható – látva a kormány inflációgerjesztő politikáját –, még nem tudni.

A KSH közleménye szerint szerint egy év alatt az élelmiszerek ára 3,6 százalékkal nőtt. Ezen belül leginkább a cukoré (38,2 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (14,6 százalék), a csokoládé és kakaóé (14,1 százalék), valamint a sertéshúsé (10 százalék).

A termékcsoporton belül a liszt ára 19, a tojásé 17,8, a sajté 15,6, a vaj és vajkrémé 13,8, a száraztésztáé 13,2, a tejé 10,2 százalékkal csökkent.

A háztartási energia 11,3 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 25, az elektromos energiáért 3,4 százalékkal kevesebbet, a tűzifáért 2 százalékkal többet kellett fizetni.

Az adatokat látva felmerülhet a kérdés, hogy mennyiben helytállóak, hiszen a lakossági földgáz és áram ára egy fillérrel sem lett olcsóbb az elmúlt 12 hónapban. Ezek az adatok csak a KSH sajátos módszertanából következnek.

A szolgáltatások árai 10,4 százalékkal nőttek. Ezen belül a lakbér 13,9, a járműjavítás és -karbantartás 11,9, az autópályadíj, gépkocsikölcsönzés, parkolás 11,3, a sport- és múzeumi belépők 10,9, az üdülési szolgáltatás 10,2 százalékkal drágultak. Az utazás a munkahelyre és az iskolába 21,7 százalékkal lett olcsóbb.

A szeszes italok, dohányáruk ára 8,1, ezen belül a dohányáruké 9,2 százalékkal nőtt. Az állateledelek ára 20, a mosó- és tisztítószereké 11,1, a gyógyszer, gyógyáruké 8, a testápolási cikkeké 4,7 százalékkal emelkedett.

A tartós fogyasztási cikkekért 1,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 9,9 százalékkal csökkent. Eközben a konyha- és egyéb bútoroké 7,6, a fűtő- és főzőberendezéseké 3,7, a szobabútoroké 2,6, az új személygépkocsiké 1,3 százalékkal nőtt.

Az üzemanyagok 11,9 százalékkal olcsóbbak lettek tavalya januárhoz képest.

(MTI)

Valódi Hírek