Most derült ki: Rengeteg magyar életébe kukucskált be az Orbán-kormány

Pörög az Orbán-kormány, Beindult a lehallgatási spirál.

Elismerték, hogy a bíróság 133 titkos megfigyelést engedélyezett tavaly, de ennél jóval több embert hallgathattak le a hatóságok. Emellett az állam 2023 első felében több mint 1400 ember adatait kérte le a Facebook anyacégétől, a Metától.

Ez nem azt jelenti, hogy a leplezett eszközöket alkalmazó állami szervek tavaly összesen 133 embert figyeltek meg titokban az érintettek tudta nélkül, mivel egy-egy kiadott engedély több célszemélyt is takarhat.

A titkos információgyűjtés lényege, hogy egy adott szerv olyan leplezett eszközöket alkalmaz, amiről a célszemély nem tud. Ezek egy része bírói engedélyhez kötött.

Ilyen például az, amikor egy információs rendszert figyelnek meg, vagy titkos kutatást végeznek,

telefonokat hallgatnak le, titokban felbontják a postai küldeményeket, esetleg egy adott helyre telepítenek megfigyelő eszközöket.

Tavaly tehát a Fővárosi Törvényszék 133 alkalommal engedélyezte olyan eszközök alkalmazását, amelyek a fenti csoportba tartoztak.

Mihez akar hozzáférni az Orbán-kormány

Megírtuk, hogy a Facebook-felhasználókkal kapcsolatos adatokat bűnügyi nyomozások, terrorelhárítási tevékenységek, bírósági eljárások és kiberbiztonsági fenyegetések kezelése esetén adhatja ki a Meta. Az adatkéréshez az esetek túlnyomó többségében a személyes adatokra kíváncsi hatóságoknak jogi eljárásokat kell követniük, például házkutatási parancsot, illetve bírósági végzést kell beszerezniük.

A jelentésből kiderül, hogy a magyar hatóságok egyre többször kérnek adatokat a felhasználókról:

míg a teljes 2022-es évben 1224, 2023 első félévében már 1030 esetben kértek ki személyes adatokat.

Azt nem közölték, hogy ezeket milyen jogcímen küldték be a magyar hatóságok, mindössze annyi derült ki, hogy 13 esetben kaptak sürgős, vészhelyzeti kérvényt.

Azt viszont megtudhattuk, hogy az esetek több mint felében, pontosan

50,63 százalékában visszadobták a magyar hatóságok kérvényeit.

Ez az arány az európai uniós országokkal összehasonlítva lesújtó képet fest a magyar állami szervek munkájáról. Csehországnak 77,23 százalékban, a franciáknak pedig 84,2 százalékban küldtek profilinformációkat a Metától. Ez azt feltételezi, hogy

az Orbán-kormány olyan esetekben is hozzá akar férni a személyes adatainkhoz, amikor ezt nem indokolja bűncselekmény.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek