Váratlan találkozó elé nézhet Orbán: Kulcsfontosságú döntések születhetnek Brüsszelben

Mi lesz ebből?

Bár hivatalos tárgyalási időpontot még nem tűztek ki a felek, viszont annyi már bizonyos, hogy az Európai Tanács csütörtöki rendkívüli csúcsán találkozni fog egymással Orbán Viktor és Ulf Kristersson – írta a The Guardian idézve a svéd kormányfő újságíróknak tett nyilatkozatát. A politikus azt is jelezte, hogy csütörtökön „jó esélyük lesz”, hogy váltsanak néhány szót.

A két miniszterelnök találkozója során várhatóan szóba kerül majd Svédország NATO-csatlakozásának kérdése, amelynek ratifikálásával – Orbánék ígérete ellenére is – utolsó lett a magyar kabinet. Orbánék számos alkalommal állították, hogy (elviekben) támogatják a svéd csatlakozást, ám – mondták – a Fidesz-frakción belül „viták bontakoztak ki” az üggyel kapcsolatban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden közölte,

az Országgyűlés nem fog rendkívüli ülést tartani Svédország csatlakozásáról.

A két miniszterelnök csütörtökön tárgyalhat Ulf Kristersson budapesti látogatásáról is, amelyre Orbán a NATO-csatlakozás ügye mellett „a kölcsönös bizalom építése” jegyében hívta meg svéd kollégáját.

Kapcsolódó:

Kiszivárgott a meghívó: Kiderült, miért rohant Brüsszelbe Orbán

Mi lesz ebből? Egészen furcsa dolgot kotyogott el Orbán bizalmasa az EU-s tárgyalás előtt

Valódi Hírek