Erre senki nem számított: Óriási fordulatot vesz az időjárás Magyarországon

Kis időre beköszönt a tavasz az időjárás-előrejelzés szerint.

Az ország túlnyomó részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csupán a keleti határ közelében lehetnek felhősebb körzetek, illetve időszakok, csapadék azonban arrafelé sem várható – közölte friss előrejelzésében a Hungaromet..

Az északnyugati szél főként északkeleten élénkülhet meg, de estére ott is mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában

5 és 9 fok között valószínű.

Vasárnap este derült vagy gyengén felhős idő várható, majd egyre nagyobb területen párássá válik a levegő, köd, illetve alacsony szintű felhőzet is képződhet. Csapadék nem várható, a légmozgás gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -6 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél több fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk.

Hétfő délelőttre a látási viszonyok fokozatosan javulnak fognak, illetve az alacsony szintű felhőzet is szakadozik, gomolyosodik, és

hazánk nagy részén sok napsütésre számíthatunk.

Csapadék nem várható. A Kisalföld térségében megélénkülhet a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között valószínű.

Forrás: met.hu

Valódi Hírek