Siralmas az anyagi helyzetünk: Tízből csak hárman húznák ki egy hónapig

Alig van megtakarításunk.

A legfiatalabb dolgozó korosztály, a huszonévesek javarész pesszimisták a jövőt illetően. Mindössze 16 százalék mondta, hogy derülátó.

Nagyon kevés fiatal érzi úgy, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzete rendben van, és nem is fog romlani a jövőben. Arányuk a múlt év harmadik-negyedik negyedévében 16-16 százalékos volt, a második negyedévében 19, míg az elsőben 15 százalékot tett ki.

Optimizmusuk 2021-ben és 2022-ben volt a „csúcson”, akkor 20-23 százalékuk látta pozitívan az anyagi helyzetét – írta az economx.hu.

A megtakarítások aránya az egész népességben romlik, hiszen a reálbérek csökkentek, a félretett pénzt pedig felzabálta az Orbán-kormány által teremtett Európa-rekorder infláció, ami már a rendszerváltás körüli éveket idézi.

A közzétett felmérés szerint a fiatalok több mint fele rendelkezik ugyan valamennyi megtakarítással,

a többség azonban maximum egy hónapig húzná ki a félretett pénzéből.

Igaz, van, aki úgy nyilatkozott, több mint fél évig is elboldogulna a megtakarításaiból. Ám az a felmérésből nem derült ki, hogy a pozitívan nyilatkozók a saját lábukon állnak, vagy otthon élve, szülői támogatással tudnának-e megélni.

Valódi Hírek