Megtörte a csendet Orbán Balázs: Kiderült, miért szegte meg ígéretét a Fidesz-kormány (+videó)

„Letisztázta” a dolgokat.

Megírtuk, hogy kedden este a török parlament megszavazta Svédország NATO-csatlakozását. Így pedig – a Fidesz ígérete ellenére – Magyarország maradt az utolsó tagállam, amely nem ratifikálta az északi ország NATO-tagságát.

Orbán Viktor (feltehetően a törökországi fejlemények miatt) Magyarországra hívta Ulf Kristerssont, Svédország miniszterelnökét, ám a svédek részéről Tobias Billström külügyminiszter visszautasította Orbán meghívását.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán üdvözölte a török parlament döntését Svédország NATO-csatlakozásáról, majd felszólította a magyar politikai vezetést, hogy haladéktalanul cselekedjenek hasonlóképp. Ezek után Novák Katalin köztársasági elnök is megszólalt az ügyben, aki Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében üzent a magyar miniszterelnöknek.

„Törökország ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását. Most rajtunk a sor.

Tárgyalásokat szorgalmazok a svéd és a magyar kormányfő között. Az álláspontom ugyanaz, mint korábban: több az előnye, mint a hátránya a svéd csatlakozásnak”

– fogalmazott az államfő.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója viszont úgy tűnik lemaradt egy brossúrával, ugyanis az ATV szerda esti Voks című műsorában előadta, hogy Orbán Viktor ugyan támogatja Svédország NATO-csatlakozását, viszont – mondta – a Fidesz elnökeként nem sikerült még meggyőznie erről a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőit.

Orbán politikai igazgatója azt mondta,

„a magyar kormányt nem érte meglepetésként”,

hogy a török parlament Magyarországot beelőzve megszavazta Svédország NATO-csatlakozását kedden. Holott – jegyezzük meg – Orbán Viktorék maguk tettek ígéretet arra korábban, hogy nem Magyarország lesz az utolsó az északi ország NATO-tagságának ratifikálásában.

Orbán igazgató szerint ez „nyilvánvalóan annak köszönhető”, hogy a magyar parlament ülési rendje eltér a török parlamentétől. A magyar Országgyűlés tavaszi ülésszaka csak február végén, várhatóan február 26-án kezdődik, és a miniszterelnök azt ígérte, az első adandó alkalommal ratifikálják Svédország csatlakozását – magyarázta Orbán.

Orbán Balázs azt is mondta, hogy a kormány álláspontja „természetesen továbbra sem függ Törökországtól”. Hozzátette, Orbán Viktor is csak azért írt éppen akkor levelet a svéd miniszterelnöknek, mert úgy tűnt, hogy a török parlament nemsokára megszavazza a svéd csatlakozást.

„Ezt azért kérjük mint magyar kormány, mert szeretnénk megkönnyíteni a svédek dolgát”

– jelentette ki Orbán Balázs, aki szerint a magyar kormánynak figyelembe kell vennie a parlamenti képviselők által megfogalmazott szempontokat, hiszen – jegyezte meg –

„ez nem egy szavazógyár, itt komoly kérdések vannak”.

Felhívjuk rá a figyelmet, hogy a tények nem támasztják alá a politikai igazgató mondandóját, ugyanis Magyarország lett az utolsó tagállam, amely eddig még nem hagyta jóvá Svédország NATO-csatlakozását.

Videó:

Valódi Hírek