Kikerült a titkos Orbán-levél: Emiatt áll a bál Svédországban

Nagy balhé lett belőle.

Orbán Viktor kedden Magyarországra hívta Svédország kormányfőjét, Ulf Kristerssont, hogy a balti ország NATO-csatlakozásáról tárgyaljanak. A magyar miniszterelnök egy tőle mostanság szokatlanul decens, udvarias levélben hívta találkozóra az észak-atlanti szövetségbe lépésre váró ország vezetőjét.

Orbán azt írta:

Meggyőződésem, hogy a Svédország és Magyarország közötti bármilyen politikai vagy biztonsági megállapodás alapjának az egymás iránt táplált, kölcsönösen erős bizalomnak kell lennie. A magyar kormány ennek szellemében javasolta a magyar országgyűlésnek, hogy ratifikálja Svédország NATO-csatlakozási kérését. A kölcsönös bizalom a parlamenti vitáink során is kiemelt szempont volt.

Úgy hiszem, hogy az intenzívebb politikai párbeszéd hozzájárulhat a kölcsönös bizalom megerősítéséhez országaink és intézményeink között, lehetővé téve, hogy tovább erősítsük politikai és biztonsági megállapodásainkat.

Mindezekre tekintettel meghívom Önt, hogy a legelső alkalmas időpontban látogasson el Magyarországra, hogy eszmét cserélhessünk minden közös ügyünkről, így az összetett bilaterális kapcsolatainkról, a biztonsági és védelmi politika terén várható jövőbeli együttműködésünkről és Magyarország közelgő soros elnökségéről az Európai Unió Tanácsában.”

A svéd NATO-csatlakozást akadályozó magyar miniszterelnök látszólag udvarias levele azonban nem talált hasonló fogadtatásra Svédországban. Tobias Billström külügyminiszter szerint ugyanis jelentősen eltér a levél tartalma Orbán X-en publikált posztjától, amelyben a svéd csatlakozásról való tárgyalásról írt a magyar kormányfő.

A svéd külügyi tárcavezető elmondta:

nem lát okot arra, hogy a svéd NATO-csatlakozásról tárgyaljanak Orbánékkal.

Mindemellett azonban megjegyezte: reméli, hogy a magyar kabinet mielőbb jóváhagyja a balti ország belépését. Hozzátette: egyelőre elemzik a levél tartalmát, és végiggondolják a meghívást.

Kedden Törökország parlamentje is megszavazta Svédország NATO-csatlakozását – számoltunk be róla kedden este. Ezek után Magyarország maradt az utolsó tagállam, amely nem adta hozzájárulását az ország belépéséhez – ezzel tehát Szijjártó Péterék átverték a közösséget, ugyanis azt ígérték: nem mi leszünk az utolsók, akik ratifikálják a balti ország csatlakozását, emiatt pedig komoly kritikák sora zúdul Orbánékra a közösségtől.

(444.hu/Nyugati Fény)

Valódi Hírek