Megreccsent a költségvetés: Akkora hiányt hoztak össze Orbánék, amekkorát még nem láttunk

Ezt nem lehet megmagyarázni.

A Pénzügyminisztérium kiadta a 2023-as költségvetés végleges adatait hétőn, amelyekre január elején még csak tippelni lehetett. A tavalyi költségvetési hiány brutális, a sokszor módosított számokat is jócskán meghaladta:

1200 milliárddal számolta el magát a kormány, 4593 milliárd forint hiányt sikerült összehozni 2023-ban.

Eredetileg 3400 milliárd forintos hiánnyal számoltak, ám ezt nem tudta tartani az Orbán-kormány, de a menet közben módosított 3900 milliárdosat sem.

Az általános forgalmi adóból mindössze 1,8 százalékkal több folyt be, mint 2022-ben, ami jól mutatja, hogy a lakossági fogyasztások drasztikusan visszaestek.

A jövedéki adóból 10,6 százalékkal magasabb volt a bevétel a megelőző évhez képest, ami nem véletlen: az üzemanyagárak az egekben voltak tavaly. Személyi jövedelemadóból is több folyt be – 43 százalékkal –, ami nem meglepő, hiszen 2022-ben a családi visszatérítés rengeteg pénzt elvett a költségvetésből.

Az állam kiadásai 18,9 százalékkal nőttek, ezen belül

a szociális kiadásokra mindössze 5,2 százalékkal fordítottak többet, ami megmutatja, hogyan értéktelenedtek el a család- és más támogatások tavaly.

Ahogy megírtuk, sosem volt még ilyen magas a költségvetési hiány, Orbán Viktorék teljesen eladósították az országot. A költségvetés eredeti hiánycélja az egész évre a GDP 3,9 százaléka volt. Ezt a Pénzügyminisztérium ősszel 5,2 százalékra emelte, de ezt sem sikerült tartani.

Leginkább az államadósság szállt el:

„a kamatkiadások 2469 milliárd forintra, a kétszeresükre nőttek”

– írták.

Az Orbán-kormány politikája miatt a harmadik negyedév végén már sokkal magasabb volt a hiány, mint amit a kormány az egész évre tervezett. Úgy tűnik, már nem tudnak hova nyúlni, így a különadókból és a helyi iparűzési adóból származó bevételeket növelték.

A 2023-as évben az állam devizaadóssága 25 százalékról 26,9 százalékra nőtt.

Ezt unokáink is kamatostul fogják fizetni.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek