Mire készül Novák Katalin? Óriási bejelentést tett az államfő, de van egy kis bökkenő a mondandójával

Pedig még nincs is április 1-je.

Hivatalba lépése óta több alkalommal is hangoztatta már Novák Katalin, hogy azt tervezi, 2024 őszén az összes női államfőt meghívja Magyarországra. Az államfő legutóbb akkor beszélt erről, amikor diplomáciai tagokkal találkozott a Szépművészeti Múzeumban.

A Telex kérdésekkel fordult a Sándor-palotához, hogy megtudják, mi az összejövetel célja, és azon hányan fognak részt venni.

Novák Katalin az ország első női köztársasági elnöke, és már többször elmondta, megválasztása azt üzeni a magyar nőknek, hogy Magyarországon nincs olyan megbízatás, amit nő ne tölthetne be – válaszolták.

„A köztársasági elnök folyamatosan kiáll amellett is, hogy több nőre van szükség a közéletben. Novák Katalin meggyőződése, hogy a női vezetőknek speciális szerepe lehet például a konfliktusok feloldásában,

a háborús helyzetek esetén a béke megteremtésében”

– fűzték hozzá.

Megosztották azt is, hogy az eseménynek már nevet is találtak: a rendezvényt

a Női Államfők Budapesti Csúcstalálkozójának nevezték el.

A Sándor-palota azt is elárulta, hogy mindezzel az a céljuk, hogy a női vezetők megvitassák, mit tehetnek a világ konfliktusos régióiért, hogy mielőbbi békét varázsoljanak. Szerintük a találkozó arra is felhívja a figyelmet,

hogy milyen alacsony a női vezetők aránya a világ vezetőihez képest.

Jelenleg 17 női államfő van a világon.

Ugyanakkor megjegyezzük: a nemes célkitűzések és hangzatos szólamok ellenére – Varga Judit távozásával – éppen a magyar kormány az egyetlen egész Európában, amelynek

tagjai közt egyetlen női miniszter sem található.

Felidézték, Novák Katalin államfői kinevezése előtt, még családügyi miniszterként némileg másképp beszélt a nők szerepéről. Egyszer például azt mondta, a nőknek nem szabad az élet minden aspektusában versenyezniük a férfiakkal, és nem szabad elhinniük, hogy nem teljesedhetnek ki családanyaként.

„Ne higgye el például, hogy nekünk, nőknek folyamatosan versenyeznünk kellene a férfiakkal. Ne higgye el, hogy életünk minden pillanatában össze kéne mérni magunkat egymással, és legalább olyan beosztással, legalább akkora fizetéssel kellene rendelkeznünk, mint a másiknak”

hangoztatta 2020-ban Novák Katalin.

Videó:

(Axioma/Facebook)

Valódi Hírek